Az utóbbi időben eltérő gyakorlat alakult ki az alkalmazottak szabadságolásában. Van, aki a korábbi években megszokott, hosszabb nyári szabadságra megy, és a maradék időt apránként veszi ki. Előfordul, hogy mindenkit egyszerre küldenek szabadságra, de lehet olyan esetekkel is találkozni, amikor a dolgozót egyáltalán nem engedik el.
Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelet adatai szerint a felügyelet munkatársai az elmúlt év első felében 279 millió forint munkaügyi bírságot szabtak ki. A munkaügyi bírság 23 600 céget érintett. A munkaügyi szabálysértések között elenyésző hányadot képviselő, szabadsághoz kötődő büntetés 1998 első fél évében 19 millió forintot tett ki. Az ellenőrzések tapasztalatairól Gáspár Imréné dr., az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség felügyeleti főosztályának vezetője adott tájékoztatást.
Magyarországon a szabadság időtartamát életkorhoz kötötten határozzák meg. A munkaügyi ellenőrzések tapasztalata szerint az éves fizetett szabadságnapok megállapítása körül általában nem szokott vita lenni, hiszen annak kiszámítása egyértelmű.
Ezzel szemben kevésbé tudatosult a köztudatban a szabadság kiadásával összefüggő jogi rendelkezés, amely szerint a munkavállalónak az éves rendes szabadságát a tárgyévben természetben kell kiadni, pénzben megváltani nem lehet. (E szabálytól meghatározott esetekben el lehet térni.) Pénzben kell viszont megváltani a ki nem adott szabadságot akkor, ha a munkavállaló munkaviszonya megszűnik.
Mikor?
A gyakorlat azt mutatja, hogy esetenként vita alakul ki a munkaadó és a munkavállaló között arról, hogy mikor menjen a dolgozó szabadságra. A jogi szabályozás azt mondja ki, hogy a munkavállaló az éves szabadságának egynegyede felett rendelkezik, a többit a munkaadó adja ki. A munkaügyi ellenőrzések során tapasztaltak szerint előfordul, hogy az adott évben a munkaadó nem adja ki a munkavállaló szabadságát. Ilyen esetekben a munkáltató többnyire azt hangoztatja, hogy a munkavállaló nem rendelkezett a saját szabadságáról. Szemléletbeli gondok is előfordulhatnak tehát a szabadságok körül kialakult vitákban. Jelentős szempont ugyanis a szabadságolásnál, hogy a szabadságot nem a munkavállaló kéri, hanem a munkáltató adja ki.
A munkáltató nem bújhat ki a felelősség alól azzal az érveléssel, hogy a munkavállaló nem vette ki a szabadságát és ezért az megmaradt. A munkaadónak kell kiadni, mert ez az ő kötelessége. A munkaadónak a munkavállalót megfelelő időben értesítenie kell arról, hogy a szabadságát ki fogja neki adni. A szabadságot kettőnél több részletben csak a munkavállaló kérésére lehet kiadni.
A szabadságot nem szabad elaprózni, kivéve abban az esetben, ha ezt bizonyítottan a munkavállaló kéri. A munkavállalót a szabadságidő egynegyede feletti rendelkezési jog is a tárgyévben illeti meg. Ha valaki nem rendelkezik a tárgyévben a szabadsága egynegyedéről, akkor a munkáltatónak még azt is ki kell adnia.
Arról, hogy milyen formában kell a munkavállalónak szabadsága egynegyedéről rendelkezni, a Munka Törvénykönyve nem ír elő részleteket, mindössze anynyiról rendelkezik, hogy az éves fizetett szabadság egynegyedét a munkavállaló rendelkezésének megfelelően kell kiadni.
A gyakorlatban ennek kialakult a formája van. Optimális esetben a munkáltató – általában ez fordul elő a legtöbb helyen – nemcsak az egynegyednél, hanem az egésznél figyelembe veszi a munkavállaló igényét.
A vállalatok jó részénél általában szabadságolási terveket készítenek. A rendezett körülmények között működő munkahelyeken a munkavállaló megtervezi, hogy mikor akar szabadságra menni. Ezt értelemszerűen egyezteti a munkáltatóval, és egyben meg is egyeznek a szabadság időpontjáról.
A bajok akkor kezdődnek, ha a munkáltató semmikor, semmilyen körülmények között sem akarja kiadni a szabadságot, és különböző álságos vagy valódi okokra hivatkozik. Az egyik leggyakrabban elhangzó kijelentés, hogy a munkavállaló nem vette ki vagy nem kérte szabadságát. Érdemes ismét megjegyezni, hogy nem kérni kell a szabadságot, hanem azt a munkaadónak kell kiadnia.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy kevés olyan munkáltató van Magyarországon, ahol a szabadságokat időben kiadnák. Ennek a következménye az is, hogy a szabadságnapok az adott évben megmaradnak.
Érdemes megemlíteni, hogy a munkavállaló szabadsággal kapcsolatos joga is a munkajogi elévülés alapján működik. A szabadság három éven belül nem évül el. A munkavállalónak ez idő alatt is megvan a joga arra, hogy szabadságát kikérje.
Szabálysértések
A munkaügyi ellenőrzések során kirívó eseteket is találtak a felügyelők. Előfordult, hogy a munkaadó három éven keresztül nem adta ki a szabadságot, és amikor a negyedik évben bekövetkezik az elévülés, akkor a három év alatt felgyülemlett szabadságot egyszerűen törölte a munkavállaló neve mellől.
A szabadságokhoz kötődő munkaügyi szabálytalanságok megítélésekor tekintettel kell lenni arra, hogy a munkaadó egy-két munkavállaló 1-5 napját tartja-e bent, vagy a szabadság ki nem adása már (bizonyíthatóan) évekre visszamenőleg tendenciajellegű.
Ezt a tendenciát még az is erősíti, hogy a munkavállaló – annak ellenére, hogy ez tilos – pénzben váltja meg éves szabadságának egy részét a munkaadótól.
Szezonális szempontok
Arra viszont célszerű tekintettel lenni, hogy az adott munkaviszonyon belül milyen szezonális indokok sorolhatók fel a szabadság kiadása ellen vagy mellett. Szezonális szempontok a szabadságolások során a gyakorlatban ritkán fordulnak elő. Ennek többek között az is oka lehet, hogy a munkaadó rendelkezhet a szabadság többségéről, kiadásának idejéről. Ha például csak a kereskedelmet nézzük, ahol meghatározott időszakokban – például nagyobb ünnepek előtt – szabadságra menni sem a munkaadó, sem a munkavállaló szempontjából nem célszerű, lévén hogy ilyenkor legnagyobb a forgalom. Ilyen esetekben a munkaadó még a felügyelők szerint is nyugodtan mondhatja, hogy az alkalmazottak abban az időszakban ne menjenek szabadságra. Ugyanakkor, ha a munkavállaló mégis ragaszkodik ahhoz, hogy a szakma szempontjából csúcsidőszaknak számító időben menjen szabadságra, akkor az éves szabadsága egynegyed része erejéig erről egyezkedhet munkaadójával.
Előfordul, hogy egy-egy vállalatnál az üzemben meghatározott időszakban teljesen leáll a termelés, és ilyenkor a munkavállaló egyben veszi ki a szabadságát. Ilyen esetben már érkezett panasz a felügyelőségre arra hivatkozva, hogy ez a munkavállaló rendelkezési jogát sérti. A Munka Törvénykönyve csak annyit mond, hogy a szabadság kiadásának időpontját a munkavállaló kérésének meghallgatása után a munkáltató mondja meg. Ilyen esetekben általában sérül ez a szabály, hiszen a munkáltató egyszerre adja ki mindenkinek a szabadságát a termelési feladatainak megfelelően.
Vannak olyan esetek is, ahol a munkáltatók igyekeznek figyelembe venni a szabadságkérést és meghagyják a munkavállalóknak azt a szabadságrészt, amely felett ők rendelkeznek. A gyakorlatban előfordul az is, hogy az egyszerre történő szabadságkiadásról kollektív szerződésben megállapodik a munkaadó és a munkavállaló. Ilyen esetekben egyértelmű helyzet van, így vita sincs miatta.
Ha például a kollektív szerződésben rögzítették, hogy július a szabadságolás ideje, akkor ezt a munkaadónak és a munkáltatónak egyaránt tekintetbe kell vennie.
A szabadságokkal kapcsolatos előírások betartása is munkaügyi szabály. De nincs a gazdaságnak olyan ága, ahol a szabadságkiadásra vonatkozó jogi előírásokat ne sértenék meg, habár ezek kisebb súlyú vétségek. A bírság összege több tényezőtől és összetevőtől is függ. Egyrészt attól, hogy a szabálytalanság hány munkavállalót érintett. A szabálytalanság társadalmi veszélyessége is mérlegelendő.
Az a munkáltató, amelynél meg lehet állapítani a szabadsággal való szabálytalanságot, ott viszonylag rendezett körülmények vannak, létezik nyilvántartás, aminek alapján el lehet igazodni. Ha ugyanis a cégnél nincs nyilvántartás, akkor nehéz megállapítani, hogy a szabadság körül milyen helyzet alakult ki az adott cégnél.
Társadalomra veszélyes...
A bírság mértékét befolyásolja az is, hogy ha olyan munkaadónál fordul elő a szabálytalanság, amely három éven keresztül nem adja ki a munkavállalónak a szabadságát, és a negyedik évben leírja a munkavállalót megillető szabadságot, vagyis tendencia tapasztalható a szabadság ki nem adása körül, akkor ennek társadalmi veszélyessége jelentősebb, mint az előbb említetté, és a büntetése is súlyosabb lesz. A bérkifizetési bizonylat is mérvadó lehet annak megállapítására, hogy kiadták-e a dolgozónak a szabadságot és annyit, amennyit ő tud. A szabadság ideje alatt ugyanis távolléti díj illeti meg a dolgozót, és ennek kifizetését a bérkifizetési bizonylatból meg lehet állapítani.
Az egyéni vállalkozásra és a polgári jogviszonyban rendezett megbízotti státusra a Munka Törvénykönyvének hatálya nem terjed ki. Csak munkavállaló kaphat szabadságot, a munkáltató, vállalkozó tulajdonos, ő magát foglalkoztatja, és saját maga rendelkezik az idejével.
Módosuló szabályozás
A tervek szerint módosítják a szabadságokkal kapcsolatos jogi szabályozást. Az elképzelések között szerepel, hogy a következő év júniusáig meg kellene hosszabbítani a szabadság kiadásának lehetőségét. Tapasztalat az is, hogy a szabadság ki nem adása összefügg a foglalkoztatással. Általában ott nem adják vagy nem tudják kiadni a jogos szabadságot, ahol a kelleténél kevesebb alkalmazottat foglalkoztatnak. A munkavállalók pedig sokszor a foglalkoztatás körül kialakult bizonytalanság miatt nem is kérik a szabadságot. Ez a jelenség gyakori a Távol-Keleten, és Magyarországon is egyre inkább kezd elterjedni.
Egyes vélemények szerint az előző évi szabadság kiadási határidejének meghosszabbítása júniusig nem javítana a helyzeten, mert torlódás alakulhat ki, és egy idő után ennek nehezen lehet gátat vetni, és elérni azt az eredeti célt, hogy mindenki az adott évben menjen szabadságra.
Különös indokkal eddig is meg lehetett hosszabbítani a szabadság kiadását január végéig. Például, ha a vállalathoz év végén olyan megrendelés érkezett, amelynek teljesítése fontos a vállalat számára, ez mint fontos gazdasági érdek megfelelő indok volt decemberben az esedékes szabadság kiadásának meghosszabbítására január végéig.
P. E.
