Fizetési kategória megállapítása egyházi iskolában


Egyházi iskolánál 2015. augusztus 16-tól alkalmazunk felső tagozaton 5–6. osztályban angoltanárként egy kollégát, aki 1993-ban szerzett tanítói diplomát, aztán 5 évig egyetemre járt művelődési és felnőttképzési menedzserszakon, később, 2015-ben szerezte meg a tanítói diplomára épülő angol műveltségterület kiegészítő szakot. Őt 2015-ben Pedagógus I. fokozat 2-es kategóriájába soroltuk, hiszen nem volt ugyan szakmai gyakorlata, de rendelkezett legalább 6 év munkaviszonnyal. A pedagógus most azt állítja, hogy a Kjt. 87/A. §-a alapján 2015-ben úgy kellett volna besorolni, mintha 1993 óta folyamatosan pedagógus-munkakörben tanított volna. Életútja során 1998–2004 között, majd 2005–2015 fennállt munkaviszonyaiban nem a köznevelés területére tartozó gazdasági társaságoknál dolgozott. Véleményem szerint a Kjt. 87/A. §-ának (3) bekezdése egyházi intézmény esetében nem irányadó. A 2005. évi költségvetési törvényig a mindenkori költségvetési törvény írta elő, hogy a Kjt. 55–80. §-a vonatkozik az egyházi fenntartókra, ugyanis ez volt a normatív állami juttatás és a közoktatási kiegészítő támogatás igénybevételének feltétele (munkaidő, pihenőidő, illetmény-előmeneteli rendszer), de a 87/A. § nem szerepelt a felsorolásban.


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2023. március 28-án (242. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4656

[…] fizetési kategóriába lép. A pedagógust a tárgyév első napján kell a magasabb fizetési kategóriába besorolni. A magasabb fizetési kategória elérésével a hároméves várakozási idő újra kezdődik". Ez a szabály minden, az Nkt. szerint besorolt pedagógusra vonatkozik, azokra is tehát, akiket munkaviszonyban foglalkoztatnak. Ez alapján egyházi intézményben is alkalmazni kell a Kjt. 87/A. §-át. E törvényhely (3) bekezdésének a) pontja írja elő, hogy a közalkalmazott fizetési fokozatának (a pedagógus fizetési kategóriájának) megállapításánál figyelembe kell venni az 1992. július 1. utáni munkaviszonynak azt az időtartamát is, amely alatt az érintett a jelenleg betöltött munkaköréhez szükséges iskolai végzettséggel vagy képesítéssel rendelkezett. Jelen esetben tehát a pedagógus (tanítói) szakképzettség megszerzése (a diploma kiadásának dátuma) utáni munkaviszonyokat a fizetési kategória […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.