Jegyzői kinevezések


Településünknek volt egy kinevezett jegyzője, akinek szülés miatti távollétére felvettek 2020. január 7-ével egy jegyzőt helyettesítő köztisztviselő munkakörbe. A régi jegyző kinevezését 2020 augusztusában módosították igazgatási ügyintézőre, ezután kiírtak egy jegyzői pályázatot, mely alapján a jegyzőt helyettesítő köztisztviselő jegyzői kinevezésére került sor. A régi jegyző a kinevezésmódosítás ügyében bírósághoz fordult, és a Kúria ítélete alapján a kinevezés módosítása jogszerűtlen volt. Az ítélet alapján a közös hivatalt létrehozó két település polgármesterei együttesen úgy döntöttek, hogy a jelenleg kinevezett jegyző jegyzői kinevezését módosítani kell jegyzői feladatokkal megbízott köztisztviselőre, és újra ki kell írni a jegyzői pályázatot. A régi jegyző jogviszonya mindeközben már meg is szűnt a hivatalnál 2021. június 8-ával. Mikortól lehet módosítani a jelenlegi jegyző kinevezését? Meg lehet-e csinálni visszamenőlegesen 2020-ra, amikortól is ki lett nevezve az ítélet alapján jogszerűtlenül, vagy 2022-es dátummal kell? A jelenlegi jegyző jogviszonya ez alapján határozott időre módosul, vagy köztisztviselőként ugyanúgy foglalkoztatható határozatlan időre, illetve ez már csak a munkáltatótól függ? Amikor 2020. január 7-ével kinevezték a jegyzőt helyettesítő köztisztviselőnek, csak próbaidő lett meghatározva, a szerződése határozatlan volt. A jegyzői kinevezésére 2020. október 1-jével került sor.


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2022. augusztus 9-én (232. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4476

[…] is – a régi jegyzőt a jegyzői munkakörébe, ekkor valóban intézkednie kellett volna a munkáltatónak a jelenlegi jegyző jogviszonyát érintően, hiszen nem lehet egyszerre két jegyzője az önkormányzatnak. Szükség lett volna tehát például a jelenlegi jegyző jogviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetésére. Ezen feltételezett helyzet a régi jegyző jogviszonyának a megszűnésével, 2021. június 8-ával biztosan megszűnt, így ezt követően lehetett volna újra kiírni a jegyzői pályázatot. Figyelemmel arra, hogy a kérdés megfogalmazása alapján mindez nem így történt, és az új jegyző jelenleg is jegyzői pozícióban van, valóban indokolt lehet a helyzet jogszerűvé tétele érdekében – a jövőre nézve – egy új jegyzői pályázat kiírását követően egy új jegyző kinevezése, illetve a jelenlegi jegyző ismételt kinevezése.Közös önkormányzati hivatal esetén – a Mötv.-ben, valamint a belső szabályzatokban meghatározottak szerint – a polgármester gyakorolja, illetve a polgármesterek gyakorolják a munkáltatói jogokat a jegyző felett [Mötv. 67. § (1) bek. f) pont, 83. § b) pont]. A jegyzőn kívül egyedül az aljegyző felett gyakorol még munkáltatói jogokat a polgármester, az egyéb munkáltatói jogok kivételével [Mötv. 82. § (5) bek., 81. § (3) bek. b) pont]. A jegyző gyakorolja viszont a munkáltatói jogokat a közös önkormányzati hivatal valamennyi köztisztviselője és munkavállalója tekintetében [Mötv. 81. § (3) bek. b) pont]. Ebből következően, amennyiben nincs a közös önkormányzati hivatalban aljegyzői pozíció, minden egyes hivatali dolgozó felett a jegyző gyakorolja a munkáltatói jogkört. Ezért aggályosnak tartjuk azt, hogy a jegyző munkaköre köztisztviselői munkakörre módosuljon, hiszen míg a jegyző felett a munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja, addig a köztisztviselők felett a munkáltatói jogokat a jegyző – vagyis saját maga – kellene, hogy gyakorolja. Így az érintett kinevezésmódosítást nem tudja a polgármester mint a jegyző felett munkáltatói jogkört gyakorló jogszerűen aláírni, hiszen nem ő lesz a kinevezés módosítással beosztott köztisztviselővé váló jegyző felett a munkáltatói jogkör gyakorlója, hanem maga a jegyző, amely pozíció jelen helyzetből adódóan betöltetlenné válik. A jegyzői pozíció sajátos és kiemelt természetéből eredően abban az esetben is aggályosnak tartanánk a jegyző munkakörének ilyen jellegű módosítását, ha a jegyzői pozíció egy pályázatot követően újra betöltésre […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.