Intézményvezető-helyettesi poszt pályáztatása


Önkormányzatunk egyesítette óvodahálózatát, létrehozva így egy központi költségvetési szervet, melynek az egykori óvodák jogutódlással tagóvodái lettek. Az új intézmény élére a 326/2013. Korm. rend. 24. §-ának (2) bekezdése szerint pályáztatás nélkül került az intézményvezető, egy évre szóló intézményvezetői megbízással. Az intézményvezető-helyettesek és a tagintézményvezetők megbízása szintén egy évre szól. A fent hivatkozott 326/2013. Korm. rendelet 21. §-a egyértelműen definiálja a magasabb vezetők körét, mely szerint az intézményvezető-helyettes és a tagintézményvezető is magasabb vezetőnek minősül. A Kjt. 20/B. §-ának (1) bekezdése szerint "a magasabb vezető és a vezető beosztás ellátására szóló megbízásra a 20/A. § (1) és (3)-(8) bekezdései alkalmazásával pályázatot kell kiírni". Ezzel ellenkezően azzal a gyakorlattal szembesültünk más kerületekben, és a mi intézményvezetőnk is arra az álláspontra helyezkedett, hogy az intézményvezető-helyettesek és a tagóvoda-vezetők megbízása pályáztatás nélkül, az intézményvezető saját hatáskörében történő kijelölése útján lehetséges. A mi hivatali álláspontunk ettől eltérő, véleményünk szerint csak a Kjt. 20/A. §-ának (2) bekezdésében meghatározott esetekben tölthető be pályáztatás nélkül egy munkakör, illetve a már fent említett esetben a vezetői beosztás [326/2013. Korm. rend. 24. § (2) bek.]. Jól értjük, hogy esetünkben az egyesített intézmény intézményvezető-helyettesi pozícióit és a tagintézmény-vezető pozíciókat is pályázati kiírás útján lehet/kell betölteni? Ha igen, ezt a jogot ki és milyen jogszabályi felhatalmazás alapján gyakorolja, a fenntartó önkormányzat képviselő-testülete, az általa ezzel megbízott polgármester, vagy a polgármester által megbízott intézményvezető?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2021. december 14-én (222. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4314

[…] kialakításakor a vezetői megbízásokat nyilvános pályázat kiírása nélkül adják ki annak érdekében, hogy a működés beindítására koncentrálhassanak, és ezt a pályáztatási eljárások lefolytatása ne hátráltassa. Ekkor az intézményvezető-helyettes és a tagintézmény-vezető esetében is mód van egy évre pályáztatás nélkül magasabb vezetői megbízás adására.A 326/2013. Korm. rendelet 24. §-ának (3) bekezdése szerint: a (2) bekezdésben szabályozott vezetői megbízást a miniszter, az országos, területi nemzetiségi önkormányzat közgyűlése, a települési nemzetiségi önkormányzat, a települési önkormányzat képviselő-testülete, illetve a fenntartó vezetője vagy megbízottja adja. A rendelet szerint az ilyen megbízás legfeljebb a tevékenység megkezdését követő egy évre szólhat, tehát azt határozott időre kell adni, és annak lejártával a megbízás külön munkáltatói intézkedés nélkül megszűnik. Az egy év letelte és ezzel a megbízások lejárta után viszont a Kjt. 20/B. §-a (1) bekezdésének általános szabálya alapján ezek a posztok csak pályázat alapján tölthetőek be.A Kjt. értelmében a pályázatot a megbízási jogkör gyakorlója írja ki. A munkáltatói jogok kapcsán az Nkt. 83. §-a (2) bekezdésének f) pontja kimondja, hogy a fenntartó (önkormányzat) csak a köznevelési intézmény vezetője felett gyakorolja közvetlenül a munkáltatói jogokat, beleértve az intézményvezető megbízásának, kinevezésének, a megbízás visszavonásának, a jogviszony megszüntetésének […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.