Köztisztviselői alapvizsga-kötelezettség – a határidő számítása


A Kttv. 118. §-a rendezi a köztisztviselőkre irányadó alapvizsga szabályait, mely szerint előadói besoroláshoz két éven belül, felsőfokú végzettségnél egy éven belül kell közigazgatási alapvizsgát tenni. Esetünkben a köztisztviselő 2013. október 14. napjától középfokú végzettséggel dolgozik II. besorolásban, így 2015. október 14-ig lett volna köteles teljesíteni az alapvizsgát. A vizsgakötelezettség teljesítésének 2 évéhez 266 nap hiányzott, mert 2014. október 21-től 2017. február 10-ig (843 nap) keresőképtelen, szülési szabadság, GYED, GYES távolléten volt, 2017. május 8-tól 2020. július 27-ig (1176 nap) ismét keresőképtelen, szülési szabadság, GYED, GYES távolléten volt, 2021. január 4-étől ismét keresőképtelen, szülési szabadság, GYED távolléten van. A köztes időkben GYES utáni szabadságon volt, vagyis tényleges munkavégzés szinte alig történt. 2020-ban felsőfokú végzettséget szerzett, átkerült az I. besorolási osztályba. Alapvizsgára 2020. októberi időpontra jelentkezett, de betegségre hivatkozással lemondta, nem végezte el. A veszélyhelyzet alatt is meg volt tartva ez a közigazgatási alapvizsga.
1. Hogyan kell értelmezni, kiszámolni ilyen hosszú távollétek esetén a határidőbe nem számítandó kieső időket, egybefüggően vagy a hosszú évek alatt azok összeadódnak? A megszakítások közötti időszak (GYES utáni kiadott szabadság: 2017. február-május között: 82 nap, 2020. július-december között: 65 nap szabadság, 15 munkanap, 60 nap táppénz) figyelembe vehető-e a 2 évbe, vagy csak majd a jelenlegi GYED miatti fizetés nélküli szabadság időszak után számítjuk újra a két évhez szükséges időszakot? (2021. január 4-től kell-e figyelni a 2 évből hiányzó 266 napot, vagy 266 nap-15 munkanap-82 nap szabadság-65 nap szabadság = 104 napra módosul a kötelezettsége az újbóli munkába állás napjától?)
2. A felsőfokú végzettség megszerzése befolyásolja-e a 2 éves vizsgakötelezettséget, azt kell-e 1 évre módosítani, vagyis a jogviszonyt meg kellett volna már szüntetni 2021-ben?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2021. november 2-án (220. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4288

[…] egyidejűleg kell figyelembe venni mint az alapvizsga letételére előírt határidőt csökkentő időtartamokat. Ezért, ha voltak olyan szabadságidőszakok, amelyek még nem lettek figyelembe véve, utólag szükséges ezeket a határidőbe beszámítani.A kérdésben meg lett jelölve a 2020. június-december közötti időszakra vonatkozóan egy jogcím nélküli 15 munkanapos időszak, amelyet a kérdező szintén beszámítana a vizsga letételére előírt határidőbe. Ha ebben az időszakban munkavégzés történt, akkor ez a jogszerű eljárás. Itt fontos ugyanakkor megjegyeznünk, hogy a keresőképtelenség teljes időtartama, így sem a 15 munkanapos betegszabadság, sem pedig a táppénzfolyósítás időtartama nem számít be a vizsga letételére nyitva álló határidőbe.2. A felsőfokú végzettség megszerzése esetén az alapvizsga letételére nyitva álló kétéves határidő helyébe egy­éves határidő lép. Ugyanakkor – értelmezésünk szerint – a felsőfokú végzettséget utóbb megszerző köztisztviselőnek az alapvizsgát az I. besorolási osztályba történő átsorolását követő egy éven belül kell letennie. Vagyis nem az eredetileg előírt kétéves határidő fog csökkenni egy évre, hanem – bárhol is tartott a kétéves határidő – az átsorolástól indul az egyéves határidő. Ha ugyanis az eredetileg előírt kétéves határidő rövidülne egy évre, ez bizonyos helyzetekben – például, ha már eltelt egy év a határidőből, de még nem tette le a köztisztviselő az alapvizsgát – akár azt is eredményezhetné, hogy azonnali hatállyal megszűnik a közszolgálati jogviszony, figyelemmel arra, hogy több mint egy év eltelt a köztisztviselői kinevezése óta.Megjegyezzük, hogy a 174/2011. Korm. rendelet 11. §-a határozza meg azokat a felsőfokú végzettségeket, amelyek mentesítenek az alapvizsga-letételi kötelezettség alól (pl. jogi diploma). Ha a köztisztviselő a mentesített körbe tartozó végzettséget szerzett, mentesül az alapvizsga letételének kötelezettsége alól. Ha pedig a köztisztviselő nem teljesíti az előírt határidőben az alapvizsgát, a jogviszonya a törvény erejénél fogva a következő időpontokban szűnik meg:Ha a nem pályakezdő köztisztviselő, az áthelyezett köztisztviselő nem teljesíti a közigazgatási alapvizsgát a Kttv. 118. §-ának […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.