Munkaadó által bérelt jármű – ha kárt okoz benne a munkavállaló


Egyik munkavállalónk a cég által bérelt kisbuszt összetörte egy közlekedési balesetben. Abérbeadó több millió forintos kártérítést követel a bérleti szerződés megszegése okán. Ha a munkavállaló volt a hibás, akkor jelezhetjük a bérbeadónak, hogy fizettesse ki a munkavállalóval a szerződésszegésből eredő kárát?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2021. augusztus 31-én (217. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4247

[…] másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa (Ptk. 6:142. §). A kisbusz bérbeadójával szemben tehát a bérlő, azaz a munkáltató a felelős, a Ptk. szabályai szerint. Amennyiben a kártérítési felelőssége beáll, úgy az őt ebből eredő károkért (a bérlő felé kifizetett kártérítésért) felelősségre vonhatja a károkozó munkavállalót, a munkajogi szabályok szerint (Mt. 179. §).A polgári jog csak a szerződésen kívül okozott károk vonatkozásában ismeri azt a lehetőséget, hogy a munkavállaló közvetlenül feleljen a harmadik személy károsult felé, ha a foglalkoztatására […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.