Azonnali hatályú felmondás – a szubjektív jogvesztő határidő


Tudomásunkra jutott, hogy munkavállalónk házastársa konkurens cégének termékeit ajánlgatja az ügyfeleinknek, ezekről folyamatosan, minden héten kapunk visszajelzést. Ez sem etikai, sem üzleti szempontból nem elfogadható, ráadásul cégünk jó hírneve is sérül. Számos ügyféltől rendelkezünk bizonyítékkal erre vonatkozóan. Agond csupán az, hogy az azonnali hatályú felmondáshoz szükséges tizenöt napos határidőből kicsúsztunk megítélésünk szerint, mivel mindezt régebb óta tudjuk. Mit tehetnénk ebben az esetben?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2021. április 20-án (211. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4131

[…] 8. § (1) bek., 78. § (1) bek.]. Az Mt. 78. §-ának (2) bekezdése értelmében az azonnali hatályú felmondás jogát az ennek alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon, legfeljebb azonban az ok bekövetkeztétől számított egy éven belül, bűncselekmény elkövetése esetén a büntethetőség elévüléséig lehet gyakorolni. A bírói gyakorlat szerint a tudomásszerzéstől számított ún. szubjektív határidő jogvesztő [BH1994. 398.]. A kérdés szerinti esetre is irányadó ugyanakkor, hogy a sorozatos kötelezettségszegés esetében csak az utolsó cselekmény megvalósulásával kezdődik el a határidő. Így amennyiben a munkavállaló kötelezettségszegése tartós, rendszeresen visszatérő, folyamatos vagy folytonos, […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.