Egészségügyi alkalmatlanság megállapításának kérdései


A keresőképtelen munkavállaló táppénzjogosultsága lejárt, és betegségének súlyossága miatt nagy valószínűséggel már nem várható, hogy a háziorvos keresőképessé nyilvánítja a jövőben. Keresőképtelenségére tekintettel a munkáltató foglalkozás-egészségügyi orvosa sem tudja megvizsgálni, alkalmatlannak nyilvánítani munkakörében a munkavállalót, ebből következően a munkáltató számára nincs felmondási ok sem, ami alapján munkáltatói felmondásra kerülhetne sor, álláspontunk szerint. Az ebben a helyzetben lévő keresőképtelen munkavállaló a megváltozott munkaképességű személyek ellátásainak érdekében nyújtott be kérelmet az illetékes járási hivatalhoz. Ennek az eljárásnak a keretében, az ezen szerv által kiállított orvosi vélemény megállapítja a munkavállaló össz-szervezeti egészségkárosodásának és egészségi állapotának százalékos mértékét, valamint a komplex minősítést végző I. fokú szakértői bizottság összefoglaló véleménye is a munkáltató rendelkezésére áll a megváltozott munkaképesség minősítéséről, illetve a megváltozott munkaképességű személyek ellátásainak megállapításához. Ezen dokumentumokra hivatkozással azonban a munkáltató foglalkozás-egészségügyi orvosának véleménye hiányában a munkáltató jogszerűen szüntetheti-e meg egészségügyi alkalmatlanságra történő hivatkozással a munkaviszonyt?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2020. november 3-án (204. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4006

[…] valamely személyében rejlő ok (képesség, adottság, készség) hiánya miatt nem tudja ellátni. Ennek megállapítása nem történhet meg olyan időszakban, amely alatt a munkavállalót a törvény a munkavégzési kötelezettsége alól mentesíti (EBH2006. 1538).Érdemes ugyanakkor kiemelni, az ítélkezési gyakorlat egységes abban a kérdésben, hogy a munkaköri alkalmasságot megállapító orvosi vélemény [33/1998. NM rendelet 1. § a) pont] nem közigazgatási határozat, hanem szakvélemény, és a bíróságot a perben nem köti (BH1990. 362), az a munkaviszony megszüntetése miatt indult munkaügyi perben vitatható (Legfelsőbb Bíróság 1/2004. számú Közigazgatási-polgári jogegységi határozata). Ebből az is következik, hogy más szakvélemények alapján is bizonyítható a munkavállaló egészségügyi alkalmatlansága, arra nem kizárólag a foglalkozás-egészégügyi orvos által kiadott vélemény útján kerülhet sor; bár kétségkívül ez a legegyszerűbb út. Azt viszont figyelembe kell venni, hogy a megváltozott munkaképesség megállapítása, illetve önmagában a nagy fokú össz-szervezeti egészségkárosodás szintén nem jelenti automatikusan a munkakör betöltésére való alkalmatlanságot, tehát önmagában erre alapítani a felmondást nagyon kockázatos.A kérdésben írt esetben az idézett bírósági döntés miatt formálisan […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.