Munkaidő-beosztás módosítása megállapodással


Három műszakos munkarendben dolgozó raktárosaink közül a kedd éjszakára beosztott munkavállaló megbetegedett, keresőképtelen állományba került, és ezt előző napon jelezte. Emiatt a kedd délelőttre beosztott dolgozónak éjszakára kellett bejönnie keddtől péntekig. Az ő munkaidő-beosztásának módosítására tehát nem volt lehetőség 96 órával korábban. Szabályos eljárás lehet-e, ha a munkavállalóval írásban megállapodunk a hétre vonatkozóan a munkaidő-beosztás módosításáról, vagy mindenképpen túlóraként kell elszámolnunk a dolgozó éjszakás munkavégzését a négy munkanapra?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2020. május 12-én (196. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3875

[…] elfogadta azt, hogy a munkáltató és a munkavállaló megállapodásuk útján, a 96 órás (korábban 4 napos) szabálytól eltérően, azon belül módosítsák a már közölt munkaidő-beosztást, akként, hogy a megállapodásukat legalább szóban meg kell kötniük a módosítás hatálybalépése előtt (Mfv. 10.300/2017/6.). Ennek előfeltétele, hogy a felek között kölcsönösség álljon fenn, azaz a munkavállaló is kérhesse, hogy a munkáltató engedélyezzen eltérést e beosztástól (és ez valóban gyakorlat legyen), illetve hogy a munkavállalóknak a munkáltató ilyen kéréseit legyen lehetősége visszautasítani, retorziótól való félelem nélkül járuljanak hozzá a módosításhoz. Ezek hiányában az ilyen, beosztást módosító megállapodás a munkavállaló számára hátrányos eltérést jelent az Mt. szabályaitól (állásidőről vagy rendkívüli munkavégzésről, és az arra járó díjazásról mond le vele), ami semmisséghez vezet [Mt. 43. § (1) bek., 27. § (1) bek.].2019. január 1-jétől az Mt. 97. §-ának (5) bekezdése akként egészült ki, hogy a munkáltató a közölt munkaidő-beosztást a munkavállaló írásbeli kérésére is módosíthatja. Álláspontunk szerint ugyanakkor ez nem jelenti a korábbi gyakorlat eltörlését, és azt, hogy a munkáltató ne kezdeményezhetné a beosztás módosítását, […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.