Vezető visszahívása – a munkaviszony "sorsa"


Két hónapja leváltottuk az egyik igazgatósági tagot a cégünknél. Most kaptunk tőle egy levelet, hogy fizessük ki neki az utóbbi két hónapra járó munkabérét, mivel megítélése szerint a munkaviszonya továbbra is fennáll. Jogos-e a követelése úgy, hogy már a cégkivonaton sem szerepel, mivel a státusza ott is törlésre került?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2019. december 16-án (190. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3778

[…] korlátozásával,g) a vezető tisztségviselővel szembeni kizáró vagy összeférhetetlenségi ok bekövetkeztével.A kérdésből megállapítható, hogy a c) pont szerinti visszahívás történt, ugyanakkor az is nyilvánvalónak tűnik, hogy a vezető tisztségviselő egyben munkaviszonyban is állt, azaz a társasággal fennálló jogviszonya mellett vezető állású munkavállalóként látta el az ezzel kapcsolatos feladatokat. Az Mt. 208. §-ának (1) bekezdése értelmében vezető állású munkavállaló a munkáltató vezetője, valamint a közvetlen irányítása alatt álló és – részben vagy egészében – helyettesítésére jogosított más munkavállaló.Mivel a visszahívás önmagában csak a gazdasági társasággal fennálló, a Ptk. szerinti jogviszonyt szünteti meg, az Mt. alapján létesült munkaviszonyt azonban nem érinti, a munkavállaló követelése jogosnak tűnik. A visszahívás – hacsak a jognyilatkozat erre kifejezetten nem utal – önmagában a munkaviszonyt nem szünteti […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.