Védett tisztségviselők – létszámszámítás több szakszervezet esetén


Társaságunknál egy szakszervezet 5+1 fő "védett" tisztségviselővel rendelkezik. Abban az esetben, ha a már működő szakszervezet mellett egy új szakszervezeti alapszervezet is létrejön – amely az előzőtől független szakszervezethez tartozik –, ugyanúgy jár-e a legfeljebb 5 fő védettségi "keret" a második szakszervezetnek is, vagy csak a munkáltatónál jelölhető 1 fő? Álláspontunk szerint csak ez utóbbi, mivel a létszámtól függő keret önálló telephelyenként összesen értendő, így az új szakszervezet – a keret "kimerülése" okán – már csak a munkáltatói 1 fő védett tisztségviselő jelölésére lesz jogosult. A kérdésben foglalt telephely önálló, a létszám a négyezer főt meghaladja, mindkét szakszervezet a munkáltatónál képviselettel rendelkezik.


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2019. szeptember 23-án (186. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3699

[…] az ötszáz főt nem haladja meg, egy főt,b) az ötszáz főt meghaladja, de az ezer főt nem haladja meg, két főt,c) az ezer főt meghaladja, de a kétezer főt nem haladja meg, három főt,d) a kétezer főt meghaladja, de a négyezer főt nem haladja meg, négy főt,e) a négyezer főt meghaladja, öt főtjelölhet meg védett szakszervezeti tisztségviselőként. Ezen túlmenően a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezet alapszabály szerinti legfelsőbb szerve által megjelölt egy tisztségviselő is megjelölhető védett szakszervezeti tisztségviselőként [Mt. 273. § (3)-(4) bek.].A védett szakszervezeti tisztségviselők számát több, a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezet esetén önállóan – szakszervezetenként – külön-külön kell megállapítani. Az Mt. a hatálya alá tartozó személyekre vonatkozóan önállóan állapít meg jogokat és kötelezettségeket – ahol ettől eltérően, több személyre együttesen rendelkezik, azt kifejezetten nevesítve teszi meg. Ilyen például a reprezentatív szakszervezetek együttes joga a kollektív szerződés megkötésére [Mt. 276. § (4) bek.]. A védett szakszervezeti tisztségviselő jelölésére vonatkozó szabályoknál viszont nem használ többes számot a szakszervezetekre nézve, így a jogot önállóan kell értelmezni és megállapítani. Ennek folytán a kérdésben szereplő "keretkimerülésre" […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.