Cafeteriajuttatás a polgármesteri hivatalban


A Kvtv. 60. §-ának (6) bekezdése alapján az önkormányzat képviselő-testülete rendeletben 38 650 forintnál magasabb összegű illetményalapot állapíthat meg. A Kttv. 151. §-ának (1) bekezdése szerint a cafeteriajuttatás éves összege nem lehet alacsonyabb az illetményalap ötszörösénél, keretösszege pedig a Kvtv. 60. §-ának (4) bekezdése szerint, "törvény eltérő rendelkezése hiányában" 2019-ben nem haladhatja meg a bruttó 200 ezer forintot. Az eltérő rendelkezést ebben az esetben a Kttv. tartalmazza az éves összegre vonatkozóan, így ha az emelt összegű illetményalap ötszöröse meghaladja a 200 ezer forintot, akkor nincs akadálya annak, hogy 200 ezer forintot meghaladóan kerüljön az éves cafeteriakeret megállapításra az önkormányzati hivatalban?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2019. június 24-én (182. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3623

[…] éppen ez a helyzet állt elő. Az éves cafeteriakeret Kttv. szerinti minimuma, amely az adott önkormányzat képviselő-testülete által meghatározott magasabb összegű illetményalap alapján kerül kiszámításra, már meghaladja a Kvtv. szerinti maximumösszeget. Mivel az önkormányzati képviselő-testületek számára éppen a Kvtv. 60. §-ának (6) bekezdése adja meg a felhatalmazást arra, hogy a Kttv.-ben foglaltaktól eltérően – saját forrásaik terhére – magasabb mértékben állapíthassák meg a képviselő-testület hivatalánál foglalkoztatott […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.