Felmondási jog kizárásának érvényessége


Az előző ügyvezető idejében a cégünk olyan munkaszerződést kötött az egyik határozatlan időre alkalmazott munkavállalóval, melyben a felek kizárták a felmondás jogának gyakorlását. A rendelkezés értelmében a felek megállapodtak abban, hogy egyik fél sem jogosult megszüntetni a munkaviszonyt felmondással. A kikötés nem tartalmaz időhatározást, ezért az – legalábbis úgy tűnik – általánosságban zárja ki a felek felmondási jogát. Létszámcsökkentést kívánunk végrehajtani, és ennek keretében e munkavállalótól is megválnánk. Mit tudunk tenni, jogszerű-e az ilyen korlátozás?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2019. február 25-én (177. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3515

[…] Mt. 65. §-a is a Második Részben található, és az eltérő megállapodások lehetőségét szabályozó 85. § e vonatkozásban nem tartalmaz megszorítást, ez alapján a munkavállaló vonatkozásában érvényes a munkáltatói felmondási jog kizárását szabályozó kikötés. Figyelemmel arra, hogy a munkaszerződés mindkét fél tekintetében kizárja a felmondás jogát, az azonban a munkavállaló felmondási jogának egy éven túli kizárása tekintetében semmis, hiszen az Mt. fent idézett 43. §-ának (1) bekezdésébe ütközik [Mt. 27. § (1) bek.]. Ha a megállapodás valamely része érvénytelen, helyette a munkaviszonyra vonatkozó szabályt kell alkalmazni, kivéve, ha a felek az érvénytelen rész nélkül nem állapodtak volna meg [Mt. 29. § (1) bek.]. Ez alapján a munkavállaló felmondási jogának egy éven túli kizárását megítélésünk szerint figyelmen kívül kell hagyni, a munkáltató felmondási jogának korlátozása azonban érvényes egy éven túli időszakra is.Összességében úgy tűnik, hogy létszámcsökkentésre hivatkozva felmondással nem szüntethetik meg a munkavállaló munkaviszonyát, a megszüntetésre csak az ő egyetértésével közös megegyezéssel vagy azonnali hatályú felmondással […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.