Közalkalmazotti kötelezettségszegés következményei


Egy pszichiátriai rehabilitációs osztályon nyolc éve dolgozó nővér édesanyja nemrégiben meghalt, és azóta nem tud otthon rendesen aludni. Az egyik éjszakai ügyelet során elaludt a munkahelyén úgy, hogy alig tudták felkelteni, miközben egy beteg nem érezte jól magát. Egyébként az ügyeletben van egy társa is. Az ügyeletes orvos állítása szerint alkoholt fogyasztott, és ezért nem tudta ellátni a munkáját, illetve ezért aludt el. Ellenben ő nem fogyasztott alkoholt ezen az estén, a jegyzőkönyvet pedig csak reggel írták meg, amelybe belekerült az alkoholfogyasztás gyanúja, de ennek ellenére nem szondáztatták meg. Most "betegszabadságra küldték", és meghallgatást fognak tartani. Mire lehet számítani egy ilyen meghallgatáson? Megszüntethetik-e a jogviszonyát az efféle mulasztása miatt? Helyesen járt-e el az adott személy?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2018. január 15-én (159. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3151

[…] nem az éjszaka folyamán került sor, hanem az ügyelet megkezdése előtt, vagy annak tartama alatt, akkor súlyos kötelezettségszegést követett el. Ha az alkoholt a munkaideje lejártát követően fogyasztotta, vagy egyáltalán nem volt a szervezetében a munkavégzés, illetve az ügyelet tartama alatt alkohol, nem követett el ezzel összefüggésben kötelezettségszegést. Az Mt. közalkalmazottakra is irányadó 52. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében a munkavállaló köteles a munkaideje alatt – munkavégzés céljából, munkára képes állapotban – a munkáltató rendelkezésére állni. A munkahelyi vagy a munkavégzés előtti alkoholfogyasztás, mely kihat a munkavállaló munkára képes állapotára, e kötelezettség megszegését jelenti. Önmagában a szondáztatás elmaradása nem zárja ki azt, hogy a munkáltató bizonyítsa az alkoholfogyasztást, illetve az alkoholtól befolyásolt állapotot. Ezt tanúvallomások is alátámaszthatják. A munkáltató képviseletében eljáró ügyeletes orvos magatartásának megítélése kapcsán indokolt rögzíteni, hogy az alkoholfogyasztás gyanújának felmerülése esetén indokolt lehetett volna a megszondáztatása, hozzátéve, ez nem kötelező. Megjegyzendő, a munkára képes állapot nem csupán az ittas vagy bódult állapotban való munkavégzés tilalmát, hanem a kellő kipihentséget is feltételezi. Ebből következően a közalkalmazott a magánéletében bekövetkezett megrázkódtatás ellenére is köteles a munkára képes állapotát a munkavégzése során fenntartani.Azt, hogy mire számíthat a meghallgatáson, pontosan nem tudjuk előre megjósolni, mivel nem ismerjük a munkáltató belső szabályzatait, esetleges kollektív szerződését, így azt sem tudjuk megmondani, hogy a meghallgatás milyen célt szolgál (pl. az Mt. 56. §-a szerinti hátrányos jogkövetkezmény kiszabását előzi-e meg, esetlegesen a munkáltató a felmentést készíti-e elő). Mint ahogyan azt sem, hogy van-e lehetőség a munkáltatónál hátrányos jogkövetkezményt alkalmazni. Mindenesetre az bizonyos, hogy esetleges kötelezettségszegésének felderítése érdekében […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.