Jubileumi jutalomra való jogosultság és a feljegyzések


Iskolában dolgozom közalkalmazottként. Hamarosan nyugdíjba megyek, ez év július 6-ától kezdem a felmentési időmet. Az iskola igazgatóhelyettese ma feljegyzést adott át nekem, amiben azt kifogásolta, hogy míg keresőképtelen beteg voltam március 20. és 24. között (hétfőtől péntekig), az előzetes jelzésemmel ellentétben, szerdán nem álltam munkába. Előzetesen azt jeleztem, hogy hétfő-kedden biztosan nem tudok dolgozni, ha szerdán jobban leszek, akkor megyek. Szerdán nem voltam jobban, de külön nem telefonáltam. Az iskolatitkár hívott, miért nem jelentkeztem. Azt is felemlegette, hogy ez máskor is előfordult. Ezzel egy korábbi esetre utalt, amikor a munkahelyemen fogott el a szédülés, szóltam az illetékes vezetőmnek, aki szóban a nemtetszését fejezte ki. Mégis hazamentem, hiszen rosszul voltam. Az iskolatitkár szerint ez rosszulesett egy másik kolléganőmnek, aki emiatt helyettem kellett, hogy felügyeljen a gyerekekre. Mindezt odaírtam a nekem átadott feljegyzésre. Kérdésem: mi ennek a feljegyzésnek a joghatása? Számít-e, hogy odaírtam a véleményemet? Érinti-e a nyugdíjba menetelemkor nekem fizetendő jubileumi jutalmat? Nem úgy megyek 40 évvel nyugdíjba, mint azt az igazgatónő szerette volna. "Kényszeríthet-e" a feljegyzésben leírt körülmények miatt?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2017. május 2-án (148. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2940

[…] kezdetének időpontját már meghatározták. A szóban forgó esetben az a lényeges, hogy az Önnel közölt feljegyzésre reagálva adja át az orvosi igazolást keresőképtelen állapotáról, mindez megalapozza a távolléte jogszerűségét. Ugyanakkor az Ön részéről kifogásolható: szerdán nem tájékoztatta a munkáltatót arról, hogy mégsem gyógyult meg.A feljegyzésnek közvetlen joghatása nincs, munkáltatói figyelmeztetésnek tekintendő. Nem lehet jogi következménye, ha Ön tényszerűen leírja egy korábbi feljegyzéssel kapcsolatos véleményét. Ha legkésőbb jogviszonya megszűnésekor, a felmentési idő leteltekor rendelkezik a Kjt. 78. §-a szerinti jubileumi jutalomra való jogosultság feltételeivel, mindezt a figyelmeztetés önmagában nem érinti. A kérdésében a pontos válaszhoz nem értelmezhető, mit ért azon, hogy "Nem úgy megyek 40 évvel nyugdíjba, mint azt az igazgatónő szerette volna. Kényszeríthet-e a feljegyzésben leírt körülmények miatt?" Egy ugyanakkor biztos, jogszerűen az igazgatónő Önt semmire […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.