Felmondás – a háttérben bizalomvesztéssel


Tavaly szeptemberben volt egy jelentősebb összegű hiányom a pénztárban, amit megtérítettem a munkáltatónak. Most talált helyettem másik pénztárost, engem pedig erre az esetre hivatkozva, bizalomvesztéssel indokolva küldene el. Szerintem ez igazságtalan, hiszen hosszú hónapok teltek el azóta! Mit tehetek?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2017. április 10-én (147. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2908

[…] egyébként jogszerűen okot adó magatartás következménye. Az ítélkezési gyakorlat szerint a vezető bizalmának elvesztése mint felmondási indok csak a munkavállaló magatartásában vagy munkájában megnyilvánuló, és bizonyítható objektív tényen alapulhat (EBH 2016.24).Az Önnél mint pénztárosnál keletkezett nagyobb összegű hiány alapul szolgálhatott volna a munkáltatói felmondáshoz. A felmondás során is meg kell tartani a rendeltetésszerűség elvét és az okszerűség követelményét. A kérdés szerinti esetben meghatározó a szeptembertől februárig eltelt idő. Visszatérve a bírói gyakorlathoz: a munkáltatónak a felmondás indokának valósága mellett annak okszerűségét is bizonyítania kell. Ez utóbbi nem lehetséges abban az esetben, ha a kifogásolt magatartás tanúsítását követően hónapokkal kerül sor a munkaviszony megszüntetésére (EBH […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.