Fizetési felszólítás jogellenes munkavállalói felmondás okán


A télen elhelyezkedtem asszisztensként egy cégnél. Február 14-éig tartott a próbaidőm. Nagyon rossz volt a légkör, ezért úgy döntöttem, hogy február 17-én már nem megyek be dolgozni. A következő héten a munkáltatóm elküldte a kilépőpapírjaimat, és kaptam egy felszólító levelet is, amiben egyhavi munkabér megfizetésére hívott fel, mert nem szabályosan mondtam fel. Megteheti ezt a munkáltató, hogy azok után, amilyen légkört teremtett, még ő követel pénzt tőlem?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2017. március 20-án (146. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2903

[…] hatályú felmondással [Mt. 79. § (1) bek. a) pont], de ekkor is írásba kellett volna azt foglalnia. Ezt a lehetőséget elszalasztotta, hiszen kérdése szerint a próbaidő már 2017. február 14. napján letelt. Munkaviszonyát így csak indokolás nélkül felmondással szüntethette volna meg, az Mt. általános szabálya szerint harmincnapos felmondási idő mellett [Mt. 69. § (1) bek.]. Ennek tartama alatt Önt munkavégzési kötelezettség terhelte volna. A fentiek alapján megállapítható: jogellenesen szüntette meg a munkaviszonyát.Az Mt. szerint, ha a munkavállaló a munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, köteles a munkavállalói felmondás esetén irányadó felmondási időre járó távolléti díjnak megfelelő összeget megfizetni [Mt. 84. § (1) bek.]. A munkáltató követelheti az ezt meghaladó kárának megtérítését is azzal, hogy követelésének összessége nem haladhatja meg a munkavállaló tizenkét havi távolléti díjának összegét [Mt. 84. § (3) bek.]. A munkáltató követelését, amennyiben annak mértéke a kötelező legkisebb munkabér [Mt. 153. § (1) bek. a) pont] háromszorosának […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.