Spontán sztrájk a béremelés "lefaragása" miatt


Varrónő vagyok egy német tulajdonban lévő varrodában. A kötelező béremelés kapcsán a munkáltató bejelentette, hogy nekünk ezt ki kell termelni, ezért bizonyos intézkedéseket vezetett be. Például elvette az étkezési utalványt, lefaragta a munkaközi szünetet. Próbáltunk tiltakozni a csoportvezetőkön keresztül, de sajnos eredménytelenül. Ezért, hogy egyáltalán szóba álljanak velünk, az egyik reggel nem álltunk egyöntetűen munkába (nem haladta meg a két óra hosszát). Azt mondták, amiért megkárosítottuk a céget, kollektív fegyelmit kapunk, ha nem mondjuk meg, kik voltak a felbujtók, és pénzbírsággal is fenyegetőztek. Megtehetik ezt?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2017. március 20-án (146. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2889

[…] kötelezettség teljesítését lehetetlenné tenné, vagy aránytalan sérelemmel járna [Mt. 16. § (2) bek.]. Álláspontunk szerint a megváltozott minimálbérszabályok ilyen változásnak minősülnek.Annak sincs akadálya, hogy a munkáltató a munkaidő-beosztás átalakításával próbálja csökkenteni bérköltségeit. Ennek egyik módja lehet, hogy míg korábban a munkaközi szünetet a munkaidő részének ismerte el, ezen változtat, és – a törvény általános szabályának megfelelően – azt a munkaidő megszakításával [Mt. 86. § (3) bek. a) pont] oly módon adja ki, hogy a munkaközi szünet tartama nem része a munkaidőnek. Megjegyezzük, hogy a drasztikus minimálbér-emelés célja éppen a munkaerő-megtartási készség emelése volt. Ezért a béremelést kiegyensúlyozó intézkedésekben csak annak a munkáltatónak érdemes gondolkodnia, amelyet nem érint a munkaerőhiány.A sztrájk, a kollektív munkabeszüntetés jogával a munkavállalók közvetlenül, szakszervezet nélkül is élhetnek [Sztrájk tv. 1. § (1) bek.]. Ugyanakkor a sztrájk nem lehet spontán, azt kötelezően meg kell előznie a felek egyeztetésének, amelyet hét napig kell folytatni, vagy addig, amíg az nem a sztrájkot kezdeményező félnek felróható okból hiúsul meg. Az egyeztetés tartama alatt csak figyelmeztető sztrájk tartható, legfeljebb két óra erejéig [Sztrájk tv. 2. § (1) és (3) bek.]. A kérdésből kitűnően, a munkáltató nem volt hajlandó egyeztetni a munkavállalókkal, ezért a két órát meg nem haladó figyelmeztető sztrájk nem jogellenes […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.