Korlátozott belátási képességű vezérigazgató


A megváltozott munkaképességűek érdekében kérdezem, hogy miért nem ellenőrzik az akkreditált munkahelyek vezetőinek alkalmasságát a vezetésre? Ugyanis az egy (nem nevesítem) zrt. vezetői között pszichiátriai betegek vannak. A vezérigazgató asszony marékszámra szedi a nyugtatószereket, többször próbált meg öngyilkossági kísérletet. A dolgozók félve járnak be a munkahelyükre. Az idei évet azzal kezdte a vezérigazgató asszony, hogy több száz munkavállaló munkaidejét és munkabérét csökkentette. A sajátját megemelte, és felvette nem kevés összegért a testvérét is. Tehát alkalmatlan a munkaképesség-csökkent embereket foglalkoztató zrt. vezetésére!


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2017. március 20-án (146. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2886

[…] elmozdítása pedig a zrt. tulajdonosainak jogkörébe tartozik [Ptk. 2:8. § (1) bek., 3:21. §, 3:22. § (1) bek., 3:283. §]. A munkáltatói jogkörgyakorló beszámítási képessége továbbá önmagában nem képezi a munkaügyi ellenőrzés tárgyát. Csak akkor lehet helye munkaügyi ellenőrzésnek, illetve az adott munkáltatói intézkedés bíróság előtti megtámadásának a munkavállaló részéről, amennyiben a munkáltatói jogkörgyakorló eljárása munkaviszonyra vonatkozó egyes szabályba ütközik – függetlenül attól, hogy e magatartás esetlegesen a belátási képességét érintő egészségi állapotára vezethető-e vissza.A munkáltatói jogkörgyakorló a kérdés szerint egyoldalúan nem csökkentheti a munkavállaló munkaidejét és munkabérét. Egyfelől azért, mert ha a felek a részmunkaidőről külön nem állapodnak meg a munkaszerződésben, akkor a munkaviszonyt az általános teljes munkaidőre (napi 8 óra) létrejöttnek kell tekinteni [Mt. 45. § (1) és (4) bek.]. Másfelől […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.