Kerekítés a szabadság számításánál


2016 novemberében munkahelyet váltottam, és sajnálatos módon a két munkáltató között elveszett egy szabadnapom. Az előző munkahelyemen 2016. november 4-ig dolgoztam, a jelenlegi munkahelyemre pedig 2016. november 7-től vagyok bejelentve. A két időpont között egyetlen hétvége (48 óra) telt el, ami hivatalosan nem tartozik egyik munkáltatóhoz sem. Ez az esetek 99%-ában nem okoz problémát, nekem azonban többszörösen is: egyrészt elestem a hétvégi hazautazási költségtérítéstől (ez a kisebbik baj), másrészt a kerekítés szabályai miatt elveszett egy nap szabadságom. (Az egyik munkahely a 19,4 napot, a másik pedig a 3,45 napot kerekítette lefelé.) Mi a gyakorlat ebben az esetben, hogyan tudnám érvényesíttetni a nekem járó 23. nap szabadságomat?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2017. február 20-án (145. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2869

[…] másrészt a november 7-én kezdődő munkaviszonyban a szabadságot időarányosan állapították meg. A szabadság számítása során a fél napot elérő töredéknap egész munkanapnak számít (Mt. 121. §). Ezért a leírt esetben a kerekítés sem kifogásolható, hiszen mindkét esetben 0,5-nél kevesebb töredéknap keletkezett. Az közömbös, hogy esetleg csak pár napon, ezáltal pár tizeden múlt, hogy eggyel […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.