Kollektív szerződés köztulajdonban álló munkáltatónál


A kollektív szerződésünk alapján, amit még 2008-ban kötöttünk meg, a munkavállalóknak a törvényi mértéknél magasabb végkielégítés jár. 2014-ben az állam többségi tulajdont szerzett a társaságban, ezért köztulajdonban álló munkáltatóvá váltunk. A kollektív szerződést ez miként érinti? Kell-e magasabb összegű végkielégítést fizetnünk, vagy épp ellenkezőleg, tilos?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2016. június 20-án (134. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2654

[…] kollektív szerződés a végkielégítés Mt.-ben megállapított szabályaitól, ideértve annak mértékét is, nem térhet el [Mt. 205. § (1) bek. b) pont]. Ezt a szabályt azonban csak az Mt. hatálybalépését követően kötött kollektív szerződésre kell alkalmazni [Mth. 11. § (1) bek.].Fentiekből következően az Mt. hatálybalépését, azaz 2012. július 1-jét megelőzően kötött kollektív szerződésekre a tiltó rendelkezést nem kell alkalmazni. A tilalom alóli mentesség következik abból is, hogy a kollektív szerződés megkötésekor a munkáltató még nem volt köztulajdonban álló, azaz rá abban az időpontban, amikor a kollektív szerződés létrejött, nem vonatkozhatott tiltó szabály, amelybe a rendelkezés ütközhetne, és ami miatt az érvénytelensége akkor megállapítható lett […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.