Határozott idejű munkaviszony határozatlan idejűvé alakulása fizetés nélküli szabadság alatt


Gyermekem jövő hónapban lesz kétéves, és ismét munkába szeretnék állni. A munkáltatómmal határozott idejű szerződésem volt, az egyik kolléga helyettesítésére vettek fel. Ez a kolléga tavaly szeptemberben vissza is tért. Ekkor én már fizetés nélküli szabadságon voltam. A cég szabályzata szerint a munkavállalóknak a CSED és a GYED alatt is jár a cafeteria, amit én a mai napig kapok a cégtől. Ebben az esetben meddig él még a szerződésem, ha visszamegyek?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2016. június 20-án (134. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2636

[…] Általános szabály szerint a felek a munkaszerződést közös megegyezéssel módosíthatják azzal, hogy a munkaszerződés módosítására a megkötésére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni (Mt. 58. §). Ennek értelmében a munkaszerződést és annak módosítását is írásba kell foglalni. Ennek elmulasztása miatt a munkaszerződés érvénytelenségére csak a munkavállaló – a munkába lépést követő harminc napon belül – hivatkozhat (Mt. 44. §). Ebből következően, amennyiben a határozott idő letelik, ugyanakkor a munkavállaló a munkáltató tudtával és beleegyezésével tovább dolgozik, illetve az Ön esetében, továbbra is állományban marad, a felek egybehangzó akarata szerint, ráutaló magatartásukkal a határozott idejű munkaszerződés módosításra kerül. A szerződésmódosítás írásba foglalása miatti érvénytelenségre pedig csak a munkavállaló hivatkozhat az Mt. fentebb idézett 44. §-a szerint. Ennek hiányában – írásba foglalás nélkül is – érvényesen kerül sor a munkaszerződés […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.