Vezetői pótlék egészségügyi intézményben


Önkormányzati fenntartású egészségügyi és bölcsődei igazgatóság költségvetési intézmény egészségügyiintézményegység-vezetőjének vezetői pótléka jogszerű megállapításához kérem a segítségüket. Az intézményegység-vezető az intézményvezető szakmai igazgatóhelyettese az egészségügyi intézményegység vonatkozásában. A vezetői pótlékról a 356/2008. Korm. rendelet 3. számú melléklete rendelkezik. E melléklet 3. pontjának bevezető része többek között az önkormányzatok által fenntartott gyógyító-megelőző, fekvőbeteg-ellátást biztosító intézményekről szól. A szóban forgó intézmény gyógyító-megelőző ellátást (fogorvosi alapellátás) biztosít, azonban fekvőbeteg-ellátást nem. Innentől kérdéses, hogy a 3. pont melyik alpontja alkalmazandó jelen esetben, illetve egyáltalán alkalmazható-e? Ellentmondás látszik a 3. pont bevezető része és például a c) pont között is, hiszen a c) pont a gyógyító-megelőző ellátást közvetlenül nem nyújtó intézetekről szól. A pótlékalap hány százaléka illeti meg? Eddig 100%-ot kapott, ha ennél több, akkor ezt visszamenőleg adni kell?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2016. március 21-én (130. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2567

[…] gyógyító-megelőző tevékenységet folytatnak, amelynek az említett két formája van. Ebben a fogalomrendszerben a kérdésben szereplő egészségügyi intézményegység gyógyító-megelőző tevékenységet végző, járóbeteg-szakellátást biztosító egészségügyi szolgáltatónak minősül.A 356/2008. Korm. rendelet 3. melléklete valóban nehezen értelmezhető, félreérthető szövegezésű. A 3. pont I. rész 2. pontja az önkormányzatok által fenntartott intézetek intézményvezetőjének pótlékáról szól, a 3. pont a) pontja pedig az intézményvezető-helyettesek pótlékáról. A "gyógyító-megelőző fekvőbeteg-ellátást biztosító intézmény" kifejezésen véleményünk szerint a "gyógyító-megelőző tevékenységet végző, fekvőbeteg-ellátást biztosító intézmény" értendő, mivel ha a jogalkotó valamennyi gyógyító-megelőző tevékenységet végző, tehát a járóbeteg-szakellátást biztosító egészségügyi […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.