Jogutódlás és illetménykiegészítés változása


Április 1-jétől a munkáltatóm feladatai átkerültek a kormányhivatalhoz, velük együtt én is. Megkaptam a kinevezésemet, s abban kevesebb illetmény szerepel, mint amennyiben korábban részesültem. Ennek oka az, hogy az illetménykiegészítésem 50%-ról 35%-ra csökkent. Mit tehetek ez ellen? Ugyanakkor április hónapra továbbra is a régi illetményt számfejtették, utólagosan érvényesíthetik-e velem szemben az új illetményt? Tudtommal időközben változott az erre vonatkozó törvényi szabályozás.


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2015. július 13-án (119. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2344

[…] kivételeket fogalmaz meg – többek között – a Kttv. 58. §-a, amely 2015. április 15-ével változott a Kttvm. alapján. A korábbi törvényszöveg értelmében nem kellett a kormánytisztviselő beleegyezése, ha – a kormányzati szolgálati jogviszony, a feladatkör, a munkavégzés helye szerinti település és az illetmény megváltozása nélkül, de ide nem értve a 134. § alapján járó illetménykiegészítés megváltozását – az államigazgatási szerv személyében jogutódlás miatt bekövetkezett változás indokolta a kinevezés módosítását. 2015. április 15-től akkor nem kell kérni a beleegyezést, ha – a kormányzati szolgálati jogviszony és a munkavégzés helye szerinti település megváltozása nélkül – az államigazgatási szerv személyében jogutódlás miatt bekövetkezett változás indokolja a kinevezés módosítását. Mind a régi, mind az új törvényszöveg azonosan szabályozza azt, hogy az illetménykiegészítés törvényen alapuló megváltozásához nem kell a kormánytisztviselő hozzájárulását kérni. Ha a kormánytisztviselőnek ez nem kedvező, akkor a kinevezés közlését követő négy napon belül kérheti felmentését, de csak abban az esetben, ha a csökkentés mértéke eléri a korábbi illetménye 20%-át [Kttv. 58. § (6) bekezdés a) pontja].Az április hónapra számfejtett korábbi illetmény miatti többlet a fentiek alapján jogalap nélkül kifizetett illetménynek minősül. A Kttv. 149. §-ának (7) bekezdése szerint a jogalap nélküli illetmény munkáltató általi visszakövetelésére általában a kifizetést követő hatvanadik napig van lehetőség. Ugyanakkor a jogalap nélkül kifizetett illetmény […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.