Pedagógus továbbképzése és előresorolása


A pedagógus-továbbképzés teljesítése 2013. szeptember 1-jétől nem lehet jogalapja a várakozási idő csökkentésének. Ez az intézkedés a jogszabályok értelmezése miatt csak később került be a köztudatba. Intézményünknél ez a következő problémákat jelenti a gyakorlatban.
1. A 2013-ban, de szeptember 1-je előtt teljesített továbbképzés esetén az előrelépésről szóló határozat 2014 elején született. E szerint a dolgozó 2017 helyett 2016-ban léphetne előre. Ez így jogszerű?
2. A 2013-ban, de szeptember 1-je után teljesített továbbképzésben részt vettek 2015 helyett már 2014-ben előreléptek. Ez jogszerűtlen? Ha igen, akkor megfelelő, ha a következő várakozási idejét egy évvel megnöveljük (azzal, hogy a magasabb illetményét visszavonni már nem lehet)?
3. Akinek a későbbiekben lenne esedékes az előrelépése a már kiadott munkáltatói határozat szerint, azt vissza kell vonni?
Egyik dolgozónk 2013 áprilisában teljesítette a továbbképzést, ekkor született határozat a beszámításról, ezért 2016 helyett 2015-ben léphetne előre. Az ő átsorolása jogos?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2015. február 23-án (113. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2221

[…] bekezdése alapján, ha a jognyilatkozat, megállapodás valamely része érvénytelen, helyette a vonatkozó jogszabályi előírást kell alkalmazni. Tehát az átsorolásról kiadott – és a közalkalmazott által elfogadott – kinevezésmódosítás érvénytelen, a közalkalmazott tényleges besorolása az Nkt. szabályai szerint áll fenn. Erről a munkáltató köteles értesíteni a közalkalmazottat. Nem saját jognyilatkozata visszavonásáról van tehát szó.Az illetmény összege szintén korrigálható. Ugyanakkor a korábbi illetmény visszakövetelésére az Mt. 164. §-a alkalmazandó, miszerint a jogalap nélkül kifizetett munkabér (illetmény) 60 napon túl csak abban az esetben követelhető vissza a közalkalmazottól, ha a kifizetés alaptalanságát fel kellett ismernie, vagy azt maga idézte elő. Álláspontunk szerint ezért csak a 60 napnál nem régebben kifizetett illetményt követelheti vissza a munkáltató. Természetesen annak nincs akadálya, hogy a munkáltató a magasabb illetményösszeget más jogcímen, munkáltatói mérlegelésen alapuló illetményként megőrizze.Abban az esetben, ha a képzés teljesítésére 2013. szeptember 1. előtt került sor, még a korábban hatályos szabályok alapján kellett a várakozási időt lerövidíteni. A jogszabályváltozásnak visszamenőleges hatálya nincs, ezért a várakozási idő lerövidítéséről szóló korábbi határozat nem vonható vissza. Ugyanakkor az érintett pedagógusokat az Nkt. átmeneti szabálya [97. § (20) bek.] szerint 2013 szeptemberében át kellett sorolni, ekkor a Kjt. és végrehajtási jogszabálya alapján közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek minősülő, továbbá a fizetési fokozat […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.