Azonnali hatályú felmondás indoka – munkavállalói tettlegesség munkahelyen kívül


A csapatépítő szüreti mulatságon az egyik munkavállalónk enyhén ittas állapotban megütötte az egyik kollégáját. Miután lecsillapodtak az indulatok, a felek kibékültek. Ugyanakkor, mivel úgy ítéltük meg, hogy munkahelyén kívül sem viselkedhet így egyik munkavállalónk sem, vizsgálatot indítottunk, majd azonnali hatállyal felmondtunk a verekedő munkavállalónak. Az érintett most keresetet indított a céggel szemben, mert szerinte jogellenes volt a felmondásunk, mivel az eset munkahelyen kívül történt, és a kollégája is megbocsátotta tettét. Megalapozott lehet-e a munkavállaló keresete velünk szemben?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2014. december 15-én (110. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2162

[…] (1) bek.]. Esetünkben a verekedéssel a munkavállaló nem amiatt adott okot az azonnali hatályú felmondásra, mert valamely munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét jelentős mértékben megszegte. A tettlegesség – ugyan munkáltató által szervezett rendezvényen, de mégis – munkaidőn és a munkavégzési helyen kívül történt. A munkáltató azonban egy munkavégzési helyen és munkaidőn kívül elkövetett tettlegességet is értékelhet úgy, hogy ezáltal a munkavállaló olyan magatartást tanúsított, ami a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. Ez pedig attól függetlenül megalapozhatja az azonnali hatályú felmondást, hogy az ütést elszenvedő kolléga megbocsátott-e az érintett munkavállalónak. A verekedés, tettlegesség a hatályos […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.