Kézbesítési vélelem megdöntése végrehajtási eljárásban


Előző munkahelyemen közel két éve felmondtak nekem. Ezt követően külföldre mentem dolgozni, és csak idén tavasszal jöttem haza. Ekkor szembesültem azzal, hogy a volt munkáltatóm végrehajtást kezdeményezett velem szemben a munkaviszony megszűnését megelőzően részemre állítólag jogalap nélkül kifizetett munkabér miatt. A végrehajtási költség már majdnem akkora, mint a követelt összeg. Teljesen megdöbbentem, mert annak idején sem a felmondásban nem állt elő ilyen követeléssel, sem a kilépőpapírjaimon nem tüntetett fel tartozást. Bementem a bíróságra, és ott láttam, hogy a végrehajtást mindössze két felszólítás alapján indította, amit a külföldi munka miatt át sem vettem. Lehetséges végrehajtást indítani felszólítás alapján? Most, hogy folyik a végrehajtás, tehetek még valamit, mert nem tartom jogszerűnek a volt munkáltatóm követelését.


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2013. augusztus 26-án (89. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1732

[…] végrehajtási záradékkal, és kezdte meg a végrehajtó a végrehajtás foganatosítását. Megjegyezzük, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok is hasonlóan rendelkeznek [Mt. 164. §, 285. § (2) bek., Vht. 23. §].A fizetési felszólítást, amely alapján a végrehajtási eljárás megindult, attól függetlenül kézbesítettnek kell tekinteni, hogy a munkavállaló a külföldi távolléte miatt nem vette át. A régi Mt. ugyanis a kézbesítési szabályok között rögzítette, hogy a postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről szóló külön jogszabály szerint tértivevény különszolgáltatással feladott küldeményként kézbesített írásbeli nyilatkozatot az eredménytelen kézbesítési kísérlet, valamint az értesítés elhelyezésének napját követő tizedik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni [régi Mt. 6. § (5) bek. b) pont]. Ez a vélelem azonban megdönthető. Az olyan nyilatkozattal kapcsolatban ugyanis, amely tekintetében a régi Mt. alapján bírósági eljárásnak volt helye, a kézbesítési vélelem megdöntése iránt az eljárás kezdeményezésével egyidejűleg, a kézbesítési vélelem beálltáról való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon, de legkésőbb a vélelem beálltától számított hat hónapon belül volt előterjeszthető kérelem a bíróságnál [régi Mt. 6. § (6) bek.].A kézbesítési vélelem megdöntésére irányuló kérelem arra hivatkozással terjeszthető elő, hogy a kérelmező a hivatalos iratot önhibáján kívüli okból nem vehette át, mivel a kézbesítés a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó jogszabályok megsértésével történt meg, vagy más okból nem volt szabályszerű, vagy az iratot más okból nem volt módja átvenni (pl. azért, mert […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.