Határozott idejű munkaviszony határozatlan idejűvé alakulása


Októberben négyhavi határozott időtartamra felvettünk egy munkavállalót. 2013. február 28-án telt le a határozott idejű munkaszerződése. Erről azonban sajnos megfeledkeztünk, és a munka­vállaló a tudtunkkal még március 1-jén is dolgozott. A következő héten továbbra is fel akarta venni a munkát. Amikor jeleztük neki, hogy letelt a határozott idő, akkor azt mondta, hogy törvény alapján a munkaviszonya határozatlan idejűvé alakult, ezért kötelesek vagyunk foglalkoztatni. Mi ilyen szabályt nem találtunk az új Mt.-ben. Valóban átalakult határozatlan idejűvé a munkaviszony, és jelenleg is fennáll?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2013. április 9-én (83. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1608

[…] jogalkotó a hatályos törvényünk szövegezésénél abból az alapfeltevésből indult ki, hogy abban az esetben, ha a munkavállaló a határozott idő lejártát követően tovább dolgozik, azzal a felek között érvénytelen munkaszerződés áll fenn, mely érvénytelenség a munkaszerződés írásba foglalásának elmaradásából ered. Tehát az érvénytelenség a munkáltatónak felróható. Az Mt. – a korábbi törvényszöveghez hasonlóan – egyértelműen kimondja, hogy a munkaszerződést írásba kell foglalni. Az írásba foglalás elmulasztása miatt azonban a munkaszerződés érvénytelenségére csak a munkavállaló – a munkába lépést követő harminc napon belül – hivatkozhat (Mt. 44. §). Ennek következtében, amennyiben a munkavállaló harminc napon belül nem hivatkozik arra, hogy az írásba foglalás miatt érvénytelen a munkaszerződés, akkor a munkáltató nem tehet mást, mint a munkavállalót az általános szabályok szerint, tehát határozatlan idejű munkaviszony keretében foglalkoztatja. A munkáltató nem jogosult a ráutaló magatartással, az írásbeliség elmulasztásával létrejött munkaszerződés érvénytelenségére […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.