Részmunkaidő kikötése a munkaszerződésben


2007 óta dolgozom a munkahelyemen, a munkáltatóm egyéni vállalkozó. Bejelentette, hogy mostantól napi nyolc óra helyett csak napi négy órában hajlandó foglalkoztatni, és ennek megfelelően akarja a béremet is csökkenteni, ezenfelül pedig, ha munka adódik, azt "eseti munkaszerződés" keretein belül akarja elvégeztetni. Emiatt munkaszerződést is akar módosítani a kevesebb bejövő munkára és a feladatok csökkenésére hivatkozva. Megteheti ezt a munkáltatóm, ha igen, milyen keretek között? Mi történik akkor, négy év munkaviszony után, ha én ezt megtagadom, és nem fogadom el az új feltételeket?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2012. augusztus 27-én (73. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1405

[…] konkrét munkaviszonnyal kapcsolatos körülményeket, a kérdésben leírtak alapján azonban feltételezhető, hogy a munkáltató a lecsökkent megrendelésekre és feladatokra hivatkozva szüntetné meg a munkaviszonyt, amely indokolás, ha valós, világos és okszerű, akkor valóban szolgálhat egy jogszerű felmondás alapjául. Megjegyezzük azonban, hogy a munkaszerződés-módosításra irányuló ajánlat visszautasítása önmagában nem alapozhatja meg a munkáltatói felmondást. A munkaviszony-felmondással történő megszüntetés jogszerűségének megállapítása a konkrét munka­viszony pontos ismerete nélkül nem lehetséges. Abban az esetben azonban, ha a munkáltató ekként járna el, és felmondással szüntetné meg a munkaviszonyát, harmincöt nap felmondási idő illeti meg [új Mt. 69. § (2) bek. a) pont], figyelemmel arra, hogy általános szabály szerint a felmondási idő harminc nap, ami három évet meghaladó munkaviszony esetén további öt nappal növekszik. A munkáltató felmondása esetén köteles a munkavállalót – legalább a felmondási idő felére – a munkavégzés alól felmenteni. A munkavégzés […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.