Illetményeltérítés visszavonása


1993-tól kezdődően a polgármesteri hivatal állományába tartozó köztisztviselő vagyok. Illetményemet 2011. január 1-jei hatállyal 50%-kal eltérítette a munkaadóm a Ktv. 43. §-a (4) bekezdésének b) pontja alapján. A jegyző által készített 2011. évi teljesítményértékelésem eredménye kiváló volt, ezért a jegyző az eltérítés mértékét 2012. évre továbbra is jóváhagyta a rendelkezésére bocsátott bérkereten belül. A képviselő-testület azonban – a polgármester által törvénytelenül összehívott ülésen, a munkáltatói jogkör gyakorlója, azaz a jegyző tudomása és jelenléte nélkül – 2012. április 20-ai döntésével, április 1-jére visszamenő hatállyal az eltérítés mértékét teljes egészében megvonta. Elvette továbbá a 2006. október 12-én megállapított 10% illetménykiegészítést is, az önkormányzat nehéz anyagi helyzetére való hivatkozással, a költségvetési rendelet és a polgármesteri hivatal részére megállapított bérkeret módosítása nélkül. Az illetménycsökkentés esetemben 60%-os bércsökkentést jelent. Szabályos volt-e az illetmény­eltérítés és az illetménykiegészítés megvonása 2012. március 1-jét követően, a nehéz anyagi helyzetre való hivatkozással a munkáltatói jogkör gyakorlójának tudomása és hozzájárulása nélkül 20%-ot meghaladó mértékben?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2012. július 2-án (71. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1370

[…] szerint a köztisztviselő közszolgálati jogviszonyából eredő jogokat és kötelezettségeket a Kttv. hatálybalépése nem érinti, kivéve ha a Kttv. ettől eltérően rendelkezik. A 8. § (3) bekezdése pedig kimondta, hogy a 2012. évre megállapított alapilletmény-eltérítések esetében is alkalmazható a Kttv. 133. §-ának (3) bekezdésében foglalt módosítási lehetőség, a 8. § (4) bekezdése szerint pedig a helyi önkormányzatoknál 2012-ben az alapilletmény-eltérítés 2012. december 31-ig tart. Ezen szabályok együttes értelmezése alapján még a Ktv. alapján a jegyző által megállapított eltérítés a Kttv. hatálya alatt is csak a jegyző által, csak a megállapítástól számított 6 hónap eltelte után, közbenső, rosszabb eredményt mutató teljesítményértékelés alapján, és legfeljebb 20%-os csökkentést eredményezve módosítható. Ami az illetménykiegészítést illeti, erről a Kttv. hatálybalépéséről rendelkező törvény átmeneti szabályt – az önkormányzatok vonatkozásában – nem tartalmaz. Így a Kttv. 234. §-át kell alkalmazni, amelynek (3) bekezdése szerint a helyi önkormányzat rendeletben egységesen valamennyi felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselőnek a tárgyévre illetménykiegészítést állapíthat meg, amelynek mértéke a köztisztviselő alapilletményének meghatározott százaléka, attól függően, milyen önkormányzatnál dolgozik. A tárgyévre megállapított illetménykiegészítés tehát - […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.