Szabadságkiadás – a régi és az új szabályok szerint


Mi vonatkozik 2012-től a szabadságok ki­adására? A szabadságok hány százalékával rendelkezik a munkáltató, mennyivel a dolgozó, illetve ezek kiadását, kivételét mennyivel előbb kell közölni az adott féllel?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2012. március 19-én (66. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1261

[…] A szabadság időpontjának meghatározása előtt a munkavállalót meg kell hallgatni, a munkavállaló véleménye ugyanakkor nem köti a munkáltatót. A szabadságot kettőnél több részletben csak a munkavállaló kérésére lehet kiadni. Az Mt. 2011. augusztus 1-jétől hatályos módosítása szerint kivételesen fontos gazdasági érdek, illetve a munkáltató működési körét közvetlenül és súlyosan érintő ok miatt a munkáltató kettőnél több részletben is kiadhatja a szabadságot, azonban – a felek eltérő megállapodása hiányában - ebben az esetben is megilleti a munkavállalót naptári évenként legalább egyszer legalább tizennégy összefüggő naptári nap távollétet biztosító szabadság. Ha a munkavállaló kíván rendelkezni a szabadsággal, az erre vonatkozó igényét a szabadság kezdete előtt legkésőbb tizenöt nappal be kell jelentenie. Ugyanakkor az alapszabadság egynegyedéből évente három munkanapot előzetes bejelentés nélkül is igénybe vehet, ha ezt valamilyen rendkívüli személyi, családi körülmény indokolja. E körülményeket a munkáltató felhívása esetén a munkába álláskor haladéktalanul igazolni kell. A 2012. július 1-jén hatályba lépő új Mt. a fentiekhez képest jelentősen átalakítja majd a szabadság ki­adásának szabályait (új Mt. 122-123. §). Az új Mt. is megőrzi azt a sajátosságot, hogy a szabadságot a munkáltató adja ki. A szabadságot – eltérő megállapodás hiányában – úgy kell kiadni, hogy a tartama legalább összefüggő tizennégy napot elérjen. A munkavállaló rendelkezése alá eső szabadság 7 munkanap lesz, amit legfeljebb két részletben kell kiadni. A munkaviszony első három hónapja alatt a munkavállaló nem rendelkezhet a szabadsággal. A munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén a szabadság kiadásának már közölt időpontját módosíthatja, […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.