Megváltozott munkaképesség szerepe a munkához jutásban


Egy hónapja lettem megváltozott munkaképességű – 40%-ot állapítottak meg, de ez a mérték sajnos emelkedni fog, mert az állapotom folyamatosan romlik. Már egy hónapja táppénzre kényszerültem, mert az önkormányzatnál a munkahelyemen – iktatásban dolgoztam, és 30-40 kg-os csomagokat, leveleket cipeltem mindennap – nem tudom ellátni a feladatomat. Első lépésben a közvetlen főnökömet kerestem meg, de mivel tanulmányi szabadságon van, a jegyző úrhoz fordultam azzal, hogy más munkakörben szeretnék dolgozni, és nem is ragaszkodom mindenáron a jelenlegi területhez, de az sem állapot, hogy addig táppénzen legyek, míg a közvetlen főnököm szabadságon van. Sajnos csak május 5-ig szól a szerződésem – közhasznú foglalkoztatásban veszek részt –, és ebből adódik, hogy a bérem is alacsony, ami alapján a táppénzem is mindössze 48-50 000 Ft között van. Ha nem sikerül egyezségre jutni a munkaadóval – nem tudnak ülőmunkát biztosítani –, akkor milyen lehetőségeim vannak, mind a munkaviszony létesítése körében, mind a keresetkiegészítés terén?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2011. április 4-én (50. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 959

[…] létesítését megelőző, azt elősegítő eljárással összefüggő rendelkezésben [Esélytv. 21. § a), b) bekezdés]. Közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt fogyatékossága, egészségi állapota vagy egyéb helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője (a továbbiakban együtt: tulajdonsága) miatt részesül kedvezőtlenebb bánásmódban, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben levő személy vagy csoport részesül, részesült vagy részesülne [Esélytv. 8. § g), h) t) bekezdés]. Nem jelenti ugyanakkor az egyenlő bánásmód követelményének megsértését a munka jellege vagy természete alapján indokolt, az alkalmazásnál számba vehető minden lényeges és jogszerű feltételre alapított arányos megkülönböztetés [Esélytv. 22. § (1) bekezdés]. A munkavállalótól csak olyan nyilatkozat megtétele vagy adatlap kitöltése kérhető, illetve vele szemben csak olyan alkalmassági vizsgálat alkalmazható, amely személyiségi jogait nem sérti, és a munkaviszony létesítése szempontjából lényeges tájékoztatást nyújthat [Mt. 77. § (1) bekezdés]. A munkaviszony létesítése során tehát a munkavállalót nem érheti hátrány amiatt, hogy megváltozott […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.