Szabadság – évente három munkanap előzetes engedély nélkül?


Az Mt.-ben van egy olyan szabály a szabadság kiadása körében, amely szerint a munkáltató évente három munkanapot köteles biztosítani a munkavállaló kérésére, figyelmen kívül hagyva a bejelentési határidőre vonatkozó szabályt. Ennek alapján megteheti-e a munkavállaló azt, hogy a munkáltató előzetes tudomása és tájékoztatása nélkül, bármely különösebb ok híján három napon át nem jelenik meg a munkahelyen, pusztán egy rövid szöveges üzenetet továbbít, amely szerint a három nap leteltét követően felveszi ismét a munkát?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2011. március 16-án (49. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 954

[…] ilyen irányú megállapodása esetén, vagy pedig az Mt.-ben meghatározott rendkívüli esetben. Ez utóbbi, az Mt. 134. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében a munkavállaló haladéktalanul köteles értesíteni a munkáltatót, ha vele kapcsolatban olyan körülmény merül fel, amely miatt a munkavégzési kötelezettség teljesítése számára személyi, illetőleg családi körülményeire tekintettel aránytalan vagy jelentős sérelemmel járna. Csakis ebben az esetben a munkáltató az alapszabadság egynegyedéből összesen három munkanapot - legfeljebb három alkalommal – a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban, a tizenöt napos bejelentési határidőre vonatkozó szabály mellőzésével köteles kiadni. A munkavállaló a munkáltató felszólítása esetén az említett különös, a szabadság igénybevételére jogosító körülmény fennállását a munkába állásakor haladéktalanul […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.