Rendszeres szociális járadékban részesülő foglalkoztatása 2010-ben


Egy rendszeres szociális járadékban részesülő munkavállaló (aki 2002 óta kapja ezt a juttatást, 50%-os munkaképesség-csökkenése van) hogyan foglalkoztatható 2010-ben? Milyen kereseti korlátok vonatkoznak rá? Szerintem 2010. december 31-ig nem vonatkozik rá keresetkorlátozás, mivel az ellátását 2008 előtt állapították meg. Bárhol tettem fel ezt a kérdést, egyértelmű választ nem kaptam, illetve megoszlottak a vélemények. Egy másik, a fentiekkel kapcsolatos kérdés: egy 2002 óta rendszeres szociális járadékban részesülő személy (született 1959-ben) hogyan foglalkoztatható 2010-ben? Milyen kereseti korlátozások vonatkoznak rá? (Szerintem semmilyen, mert az ellátását 2008 előtt állapították meg.)


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2010. július 19-én (38. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 738

[…] szerint kell megállapítani, illetve tovább folyósítani. A 387/2007. Korm. rendelet 22. § (7) bekezdése kimondta, hogy a fenti személyek járadékra való jogosultságának a keresőtevékenységből származó kereset, jövedelem mértéke miatti megszüntetésére 2009. december 31-éig a 2007. december 31-én hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni. 2010. január 1-jétől a fenti személyek járadékra való jogosultságát meg kell szüntetni, ha a járadékra jogosult keresőtevékenységet folytat, és hat egymást követő hónapra vonatkozó keresetének, jövedelmének havi átlaga meghaladja a mindenkori kötelező legkisebb munkabér összegének 80%-át [17. § (1) bek. e) pont]. A járadékot a rendelet értelmében a megszüntetési ok megállapítását követő hónap első napjától kell megszüntetni, ugyanakkor a 387/2007. Korm. rendelet a járadék újbóli megállapítására ekkor is lehetőséget ad [17. § (6) bekezdés, 18. §]. A 387/2007. Korm. rendeletet ugyanakkor a fenti szabályok alkalmazási időszaka előtt, 2009. december 31-i hatállyal módosította a 309/2009. (XII. 28.) Korm. rendelet, amely a megszüntetési moratóriumra vonatkozó 2009. december 31-i dátumot 2010. december 31-re változtatta. Ennek értelmében […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.