Rendezett munkaügyi kapcsolatok – a támogatás visszavonása


A rendezett munkaügyi kapcsolatokat érintő törvények módosításának hatálybalépésével – ismereteink szerint – jelentősen megváltoztak az állami támogatásokból való kizárás szabályai. A törvény hogyan érintette a bejelentés nélküli foglalkoztatás miatt megbírságolt munkáltatók helyzetét? Cégünket ugyanis idén év elején közel félmillió forint bírsággal sújtotta a munkaügyi hatóság. A helyzetünk érdekessége, hogy már korábban pályáztunk egy jelentős összegű állami támogatást ígérő programra, és még a hatóság eljárásának befejezését megelőzően arról értesítettek bennünket, hogy a cégünk érdemes a támogatásra. Jelenleg tehát a kezünkben van a pozitív támogatói döntés, és várjuk, hogy megköthessük a szerződést. Mivel befizettük a bírságot, reméljük nem lesz törvényes korlátja annak, hogy megkapjuk a támogatást. Visszavonható-e jogszerűen a támogatói döntés? Ha igen, biztosítanak-e a jogszabályok egyéni méltányosság gyakorlására lehetőséget, vagy egyéb olyan mentesülési lehetőséget, amely kiutat jelent? Mikor juthatunk ismét állami támogatáshoz?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2010. március 16-án (32. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 635

[…] egyértelműen rendezi azt a helyzetet is, amikor a támogatás igénylése és a támogatási szerződés megkötése közötti időszakban egy pályázó súlyosan megsérti a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményét. Ekkor a támogatást nyújtó szerv a támogatási megállapodás megkötése előtt is köteles ellenőrizni, hogy a támogatásra való jogosultság feltételei fennállnak-e, amennyiben pedig a támogatás igénylőjével szemben a támogatás igénylése és a támogatási megállapodás megkötése közötti időszakban az Áht. 15. § (5) bekezdésben meghatározott jogsértés miatt jogkövetkezménnyel sújtott, munkaügyi jogsértést megállapító jogerős és végrehajtható közigazgatási határozatot hoztak, a támogatásra való jogosultság megszűnik. Ekkor a támogatást nyújtó szerv - amennyiben a támogatásról döntést hozott – a támogatást megállapító döntését köteles visszavonni. A támogatástól eleső munkáltató helyébe pedig – új döntéssel – a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeinek megfelelő más munkáltató léphet. Mindezzel összhangban az új Ámr. 114. § (1) bekezdésének h) pontja megállapítja, hogy nem adható ki támogatói okirat, és nem köthető támogatási szerződés azzal, aki nem felel meg az Áht. 15. §-ában meghatározott rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének. A fentiekben kifejtettek alapján a cégükkel szemben hozott pozitív támogatói döntés ellenére, a kiszabott bírság jogerőre emelkedésével sajnos megszűnt a támogatásra való jogosultságuk. Ennek következtében nem lesz módjuk megkötni […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.