Munkaidő – mikor kezdődik?


Építőipari szolgáltatást nyújtó vállalkozást vezetek. Gyakorlatunk szerint a fizikai alkalmazottaim reggel 7-re érkeznek a telephelyre, a szükséges szerszámokat, eszközöket, anyagokat összekészítik, bepakolják a furgonba, majd magam szállítom őket az adott építkezés helyszínére. Délután szintén én viszem őket vissza a telephelyre, ahol kipakolnak, majd átbeszéljük a másnapi terveket. Véleményem szerint a munkaidejük a munka tényleges megkezdésétől számítandó, vagyis amikor a helyszínen dolgozni kezdenek, így az órabérüket is ekkortól számolom. A munka pedig "a szerszámok letételével" fejeződik be. Szerintük helytelenül járok el, ezért kérem a segítségüket. Kellene díjazást fizetnem az embereimnek a kérdéses időre?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2010. január 11-én (29. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 556

[…] a) pont]. A munkaidő tehát általánosságban azt az időtartamot jelenti, amely alatt a munkavállaló munkavégzési kötelezettsége, illetve munkavégzés hiányában a munkavégzésre való rendelkezésre állási kötelezettsége fennáll. Mivel az Mt. a munkavállalók kötelezettségévé teszi a munkakörükhöz kapcsolódó előkészítő és befejező munkák elvégzését [Mt. 103. § (2) bek.], ezen időtartamok alatt folytatott tevékenységek munkaidőben végzett munkának minősülnek. A szerszámoknak, az anyagoknak és az egyéb szükséges eszközöknek az összekészítése, illetve a járműbe történő bepakolása, hasonlóképpen a telephelyre történő visszaérkezést követő […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.