Versenyvizsga – a vezetőnek is le kell tennie?


Egy központi államigazgatási szervnél dolgozom köztisztviselőként, vezetői megbízással rendelkezem, melyet idén április elsején kaptam. A személyzetisünk már beosztott közigazgatási szakvizsgára, az alapvizsga alól mentesültem igazgatásszervezői képesítésem alapján. Kollégám a szabályok változása folytán elbizonytalanodott, nem tudja, kell-e versenyvizsgát is tennem a szakvizsga mellett. Arra hivatkozik, hogy a versenyvizsga esetében nincs olyan végzettség, amely önmagában mentesítene a vizsga alól, ahogyan az korábban az alapvizsga esetében volt, és ami alapján én is mentesültem annak letétele alól. Szerinte, mivel július 1-jétől a vezetői megbízás feltétele a versenyvizsga, ezért most nekem azt is le kell tennem. Kell-e versenyvizsgát tennem?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2009. november 9-én (26. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 508

[…] köztisztviselői kinevezést kap, a kinevezését követő egy éven belül közigazgatási alapvizsgát köteles tenni, kivéve ha ezen időpontig az alapvizsga alól a Ktv. e törvény hatálybalépésekor hatályos szabályai szerint mentesült. Ha ezen kötelezettségét ez idő alatt nem teljesíti, közszolgálati jogviszonya megszűnik. A közigazgatási alapvizsga letételére előírt határidőbe nem számít be a 30 napot meghaladó fizetés nélküli szabadság, valamint a keresőképtelenség, továbbá a 30 napot meghaladó hivatalos kiküldetés időtartama. A fenti jogszabályhelyek alapján vezetői megbízást 2009. július 1-jétől csak az kaphat, aki közigazgatási versenyvizsgával rendelkezik. Azonban Ön a vezetői megbízást ezen időpont előtt kapta, így nem versenyvizsgát, hanem alapvizsgát kellene tennie. Az alapvizsga teljesítése alól azonban végzettsége folytán [a korábban hatályban volt Ktv. 25. § (6) bekezdése alapján] mentesül. Megjegyzem, a személyzetis kollégának abban igaza van, hogy a versenyvizsgánál egy adott végzettség, képzettség nem mentesít a vizsga letételének kötelezettsége alól, mint ahogyan arra korábban az alapvizsga esetében lehetőség volt. A Ktv. 31. § (2) bekezdése értelmében vezetői megbízást, kinevezést csak felsőfokú iskolai végzettségű, versenyvizsgával jogi vagy közigazgatási szakvizsgával, vagy a szakvizsga alól adott OKV elnökségi teljes körű mentesítéssel rendelkező köztisztviselő kaphat. Vezetői megbízást, kinevezést közigazgatási szakvizsgával nem rendelkező […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.