Illetményeltérítés – módosítás év közben


Egyik köztisztviselőnk most a II. besorolási osztályból I. besorolási osztályba került, mivel megszerezte az átsoroláshoz szükséges iskolai végzettséget. Az év elején – tekintettel a jó munkájára – eltérítettük az illetményét. Most az átsorolás miatt újra megállapítjuk az illetményét. Így azonban a többi kollégához képest már túl magas lenne az illetménye, és ez feszültséget okozna. Kérdésünk, hogy módosíthatjuk-e az év eleji eltérítés mértékét?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2009. augusztus 17-én (22. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 414

[…] vagy legfeljebb 20%-kal csökkentett mértékben állapíthatja meg. Az eltérítésről a hivatali szervezet vezetője minden év január 31-ig – helyi önkormányzatnál március 1-jéig – dönt. Az így megállapított eltérítés mértéke tárgyévben nem módosítható. A fenti szabály alapján a köztisztviselő illetményének eltérítésére – néhány kivételtől eltekintve – az év elején van lehetőség. Ennek alapja az előző évi szakmai munka értékelése. Megjegyezzük: az a tény, hogy II. besorolási osztályból a köztisztviselő az I.-be került, tekintettel arra, hogy megszerezte a szükséges iskolai végzettséget, az előző évi szakmai munka értékelését nem befolyásolhatja. A Ktv. egyértelműen kimondja, hogy az eltérítés egy évre szól, a megállapított eltérítés mértéke az adott év során nem módosítható. Ez a szabály garanciális jelentőségű a köztisztviselők számára, mert így nem változtatható meg év közben az illetményük – például attól függően, hogy mekkora összeg áll a közigazgatási szerv rendelkezésére személyi kiadásokra. Figyelemmel arra, hogy a köztisztviselő besorolása módosul, a Ktv. 43. § (7) bekezdésében foglaltaknak megfelelően […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.