Szabadság – igénybevétel azonnali bejelentéssel


Az Mt. alapján az alapszabadság egynegyedével – a munkaviszony első három hónapját leszámítva – 15 napos bejelentési határidő mellett a munkavállaló szabadon rendelkezhet. Meghatározott körülmények fennállása esetén azonban az alapszabadság egynegyedéből – akár azonnali bejelentés mellett – három munkanapot a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadni. Kérdésünk az lenne, hogy erre a három munkanapos "rendkívüli" szabadságra is irányadó-e, hogy csak a munkaviszony első három hónapját követően igényelheti a munkavállaló?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2008. október 13-án (8. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 150

[…] egynegyedéből összesen három munkanapot – legfeljebb három alkalommal – a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban, a tizenöt napos bejelentési határ­időre vonatkozó szabály mellőzésével köteles kiadni. A munkavállaló a munkáltató felszólítása esetén a körülmény fennállását a munkába állásakor haladéktalanul igazolni köteles. A fent írtakból következik, hogy a munkavállaló által a tizenöt napos bejelentési kötelezettség mellőzésével, így akár azonnal igénybe vehető három munkanap alapszabadság a munkavállaló által szabadon felhasználható alapszabadság egynegyedét terheli. Figyelemmel arra, hogy a munkavállaló az alapszabadsága egynegyedével csak a munkaviszony első három hónapját követően rendelkezhet, […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.