Tanulmányi szerződés – a munkakörhöz szükséges képesítés megszerzésére


Egyik munkavállalónkkal a munkaszerződése megkötésével egyidejűleg – a munkaviszony létesítésének feltételeként – tanulmányi szerződést is kötöttünk, figyelemmel arra, hogy nem rendelkezett olyan számítógépes ismeretekkel, amelyek szükségesek lettek volna a munkakörébe tartozó feladatok elvégzéséhez. A szerződésben rögzítettük, hogy a féléves tanfolyam költségeit a munkáltató viseli, a munkavállaló pedig vállalta, hogy a tanulmányok befejezését követően egy évig fenntartja cégünknél a munkaviszonyát. Ehhez képest a tanfolyam befejezését követő hónapban benyújtotta a rendes felmondását, ezért fizetési felszólítással követeltük tőle a támogatás visszafizetését. Ő arra hivatkozva tagadja meg a támogatás visszafizetését, hogy valójában a munkáltató kényszerítette a képzésben való részvételre, ezért a tanulmányi szerződés érvénytelen. Helytálló a munkavállaló álláspontja?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2008. július 21-én (4. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 65

[…] munkavállalót. A kérdésben írt tényállás szerint nem a munkáltató írta elő a tanfolyami részvételt, hanem a munkavállaló vállalt kötelezettséget a tanulmányi szerződésben egy olyan tanfolyam elvégzésére, amely a munkaszerződés megkötésének a feltétele volt. A tanulmányi szerződésben a munkáltató vállalta a képzés költségeit, míg a munkavállaló a munkaviszony – a képzés befejezését követő egy évre történő – fenntartására vállalt kötelezettséget. Ezért a megállapodás megkötése a tanulmányi szerződés rendeltetésének megfelelő célra irányult: a munkavállaló részéről arra, hogy az alkalmazása érdekében egy, a munkáltató által támogatott képzést végezzen el, míg a munkáltató részéről arra, hogy az érdekeit szolgáló, maghatározott tudást egy bizonyos időtartamig hasznosítani tudjon. A munkavállaló a tanfolyamon való részvételt a munkaviszony létesítésére vonatkozó […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.