Találati lista:
11. cikk / 34 Tanulmányi szerződés és a határozott idejű munkaviszony
Kérdés: Egyik munkavállalónkkal 2009-ben tanulmányi szerződést kötöttünk, amely értelmében négy tanulmányi féléven keresztül fedeztük a képzési költségeit, és fizetett távollétet biztosítottunk a konzultációk és a vizsgák idejére. A szerződés alapján a munkavállaló az oklevél megszerzése után 3 évig köteles a cégnél maradni. Azonban sajnos közbejött egy leépítés, és a szóban forgó kolléga munkaköre is megszűnt. Csak egy határozott időre szóló munkakört tudtunk felajánlani neki, egy távol lévő munkatárs helyettesítésére. Mivel ez a munkatárs idén visszatér, a határozott idejű munkaviszony meg fog szűnni, még mielőtt a tanulmányi szerződés alapján ledolgozandó három év letelt volna. Akadálya-e a határozott idejű munkaviszony megszűnésének, hogy a felek között tanulmányi szerződés van hatályban? Illetve ilyenkor a munkavállaló tartozik-e valamit visszafizetni a kapott támogatásból a munkáltatónak?
12. cikk / 34 Rendeltetésellenes joggyakorlás – munkaszerződés újrakötése
Kérdés: Rendes felmondással megszüntettük egyik női munkavállalónk munkaviszonyát, akinek még hét hónapra lett volna szüksége ahhoz, hogy 40 év szolgálati ideje legyen, így az új jogszabályok alapján nyugdíjba mehessen. A felmondás közlését követően jelezte a munkavállaló, hogy szerinte korábban munkáltatói jogutódlások történtek, így héthavi végkielégítés illetné meg. Megállapodtunk vele szóban, hogy nem tart igényt a végkielégítésre, cserébe viszont a megszüntetést követő naptól egy másik munkakörben hét hónap határozott időre egy új munkaszerződéssel tovább foglalkoztatjuk. Ebből a megoldásból lehet később bármilyen problémája cégünknek?
13. cikk / 34 Határozott idejű munkaszerződés megszűnésének időpontja
Kérdés: Cégünknél új munkaerőre lenne szükség, a meghirdetett munkakörre jelentkezők mind fiatal nők. Megtehetjük-e, hogy úgy kötünk velük határozott időre munkaszerződést, hogy a munkaviszony akkor szűnik meg, amikor megállapítják, hogy gyermeket várnak?
14. cikk / 34 Helyettes helyettesítése
Kérdés: Egyik munkavállalónk 2011. január óta keresőképtelen, otthoni ápolásra szorul, amely szakorvosi vélemény alapján legalább az év végéig el fog tartani. Erre az időre határozott idejű munkaszerződéssel felvettünk egy új kollégát. A helyettesítő munkavállalónk viszont bejelentette, hogy gyermeket vár, és legkésőbb október végétől szülési szabadságra kíván menni. Így most a helyettes helyére is fel kell vennünk valakit, mert a feladatok megkívánják. Hogyan járunk el szabályosan? Az új kolléga határozott idejű szerződését a határozott időre felvett, helyettesítő kolléga távollétének idejére kell megkötnünk, vagy az eredetileg helyettesített, keresőképtelen munkavállaló visszatértéig?
15. cikk / 34 Határozott idejű munkaszerződések meghosszabbítása
Kérdés: Egy kft. munkavállalóival határozott idejű munkaszerződést köt egy évre. Ezeket évente újra megköti, "meghosszabbítja". A határozott idejű munkaszerződés lejártakor a dolgozónak ki kell-e adni a "kilépős" lapokat? Meddig "hosszabbíthatók" így a munkaszerződések? Milyen munkajogi következményei vannak ezen esetnek?
16. cikk / 34 Munkavégzés a határozott idejű munkaviszony lejártát követően
Kérdés: Az egyik régóta nálunk dolgozó munkavállalónk határozott idejű jogviszonnyal rendelkezett, azonban annak lejártát követően is tovább dolgozott anélkül, hogy új munkaszerződést kapott volna, mivel a közvetlen felettese arról biztosította, hogy a továbbiakban is szükség van a munkájára. Tekintettel arra, hogy a munkaszerződést még nem kötötték meg vele, munkabért sem számfejtettek a részére. A munkavállaló most követeli a munkabérét. Jár-e neki munkabér annak ellenére, hogy nincs is munkaszerződése?
17. cikk / 34 Határozott idejű munkaviszony és az éves munkaidőkeret
Kérdés: Éves munkaidőkeret alkalmazása esetén az egy évnél rövidebb határozott idejű munkaszerződéssel, nem készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállaló munkaidejét hogyan kell elszámolni, ha a munkaviszony teljesítése kifejezetten az év olyan időszakára esik, amelyben 10-12 órás munkanapok kerülnek meghatározásra, figyelemmel arra, hogy ilyen esetben a munkavállaló nagy valószínűséggel túllépné a rendkívüli munkavégzés felső korlátját anélkül, hogy arra többletdíjazást kapna?
18. cikk / 34 Határozott idejű munkaviszony – a munkavállalási engedélynél rövidebb tartamra?
Kérdés: Külföldi állampolgárt kívánunk alkalmazni egy jelenleg GYES-en lévő munkavállalónk munkakörében, a munkaügyi központtól már meg is kaptuk a munkavállalási engedélyt két évre. A jelenleg GYES-en lévő munkavállalónk elképzelhető, hogy egy-másfél éven belül visszatérne. A munkáltató dönthet-e úgy, hogy a munkavállalási engedély időtartamánál rövidebb idejű határozott idejű munkaszerződést köt?
19. cikk / 34 Végkielégítés számítása határozatlan idejűvé vált munkaviszony esetén
Kérdés: Dolgozóinkat 5 évig folyamatosan határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztattuk (minden évben folyamatosan hosszabbítva), majd az 5 év lejárta után munkaszerződésük határozatlan idejűvé vált. Ebben az esetben mi a felmondási idő és a végkielégítés számításainak alapja? Amikor a cégnél kezdett dolgozni, vagy amikor a munkaszerződése határozatlan idejűvé vált?
20. cikk / 34 Terhes munkavállaló határozott idejű munkaviszonya
Kérdés: Munkavállalónkat 2009. október 31-ig foglalkoztattuk határozott időre szóló munkaszerződéssel. A munkaviszony lejárta előtt terhes lett, és az orvos 2009. október 20-án táppénzes állományba vette. Minden valószínűség szerint már nem fog dolgozni a szülésig, azt megelőzően pedig megszűnne a határozott idejű munkaviszonya. Van-e továbbfoglalkoztatási kötelezettségünk? Terheli-e fizetési kötelezettség a munkáltatót? Hány nap betegszabadság jár a munkavállalónak? Hány nap szülési szabadságra járó rendes szabadságot kell számításba venni? Milyen ellátásban részesül a kismama?
