Naptári napon átnyúló munkanap és munkaszüneti nap

Kérdés: Cégünknél a termelésben dolgozókat három műszakban (06-14 óra, 14-22 óra, 22-06 óra), hétfőtől péntekig, napi 8 órában foglalkoztatjuk. Esetenként azonban nem hétfőn reggel 6 órakor indítjuk a munkahetet, hanem vasárnap este 22 órakor. Ennek szükségességéről szerdai napokon döntenek a vezetők, és a vasárnapi kezdést is ekkor közöljük a dolgozókkal, a helyben szokásos módon. Ezen a héten a vasárnap március 15-ére, munkaszüneti napra esett, és szerdán a munkahét vasárnap esti indításáról döntöttek. A hétfő reggeli 6 órás kezdéssel a március 15-ei munkaszüneti nap vasárnap reggel 6 órától hétfőn reggel 6 óráig tartana, ha jól gondolom, tehát a 15-én vasárnap este 22 órától hétfő reggel 6 óráig történő munkavégzés munkaszüneti napi munkavégzést valósítana meg. Azzal, hogy szerdán az érintett műszakra vonatkozóan közöltük a munkaidő-beosztás módosítását (tehát, hogy nem 16-án, hétfőn 22 órakor, hanem 15-én, vasárnap 22 órakor kezdenek), elkerültük, hogy munkaszüneti napi munkavégzés történjen? Az a vasárnapi 2 óra már hétfői munkanapi munkavégzésnek tekinthető, és nem kell munkaszüneti napi pótlékot fizetnünk rá? Megjegyzem, hogy vasárnap esti kezdés esetén mindig fizetünk 8 órára járó vasárnapi pótlékot.
Részlet a válaszából: […] ...Mt. szerint a munkanap a naptári nap vagy megszakítás nélküli huszonnégy óra, ha a munkarend alapján a beosztás szerinti napi munkaidő kezdete és befejezése nem azonos naptári napra is beosztható. Ugyanez irányadó a heti pihenő- vagy a munkaszüneti nap...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.
Kapcsolódó címkék:      

Kötetlen munkarend – alkalmazási feltételek

Kérdés: Önkormányzatunk egy turisztikai-rendezvényi referens (nem vezető) munkavállalót kötetlen munkarendben szeretne alkalmazni, aki a feladatait a munkaköri leírása szerint osztott munkakörben látja el, napi 6 órában egy pályázattal kapcsolatos, napi 2 órában pedig egyéb turisztikai feladatokat lát el. Kérem szíves tájékoztatásukat, hogy az osztott munkakör nem zárja-e ki a kötetlen munkarend alkalmazását, illetve hogy mire kell figyelni a kötetlen munkarend alkalmazásakor, milyen feltételei vannak, milyen nyilvántartásokat kell vezetni. Amennyiben a munkáltató azt szeretné, hogy a kötetlen munkarend ellenére meghatározott időben meghatározott helyen dolgozzon, milyen dokumentumba kell ezt foglalnia?
Részlet a válaszából: […] ...munkaviszonyban a munkáltató joga, hogy meghatározza, a hét mely napjain és a nap mely óráiban kell teljesíteni a munkaidőt [Mt. 96. § (1) bek.]. Ezt nevezzük a munkaidő beosztásának. A munkáltató azonban úgy is rendelkezhet, hogy a munkaidőt a munkavállaló saját...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.
Kapcsolódó címkék:    

Munkaidő-beosztás módosítása megállapodással

Kérdés: Három műszakos munkarendben dolgozó raktárosaink közül a kedd éjszakára beosztott munkavállaló megbetegedett, keresőképtelen állományba került, és ezt előző napon jelezte. Emiatt a kedd délelőttre beosztott dolgozónak éjszakára kellett bejönnie keddtől péntekig. Az ő munkaidő-beosztásának módosítására tehát nem volt lehetőség 96 órával korábban. Szabályos eljárás lehet-e, ha a munkavállalóval írásban megállapodunk a hétre vonatkozóan a munkaidő-beosztás módosításáról, vagy mindenképpen túlóraként kell elszámolnunk a dolgozó éjszakás munkavégzését a négy munkanapra?
Részlet a válaszából: […] ...kezdetét megelőzően legalább 168 órával korábban írásban közli. Közlés hiányában az utolsó munkaidő-beosztás az irányadó [Mt. 97. § (4) bek.]. Ettől eltérően a munkáltató a közölt munkaidő-beosztást, ha gazdálkodásában vagy működésében előre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Szabadságolási tilalom bevezetése

Kérdés: A munkáltató tevékenységéből eredően, az idei évtől szeretnénk szabályzatba foglalni, hogy az év utolsó negyedévében a kollégák nem vehetnek igénybe szabadságot, csak december 24. után. Január 1. és szeptember 30. között kell kivenni a szabadság döntő részét, illetve a fennmaradó napokat az év végére adjuk ki. Van-e ennek a megoldásnak törvényi akadálya?
Részlet a válaszából: […] ...meg, a munkavállaló a hét nap arányos részével rendelkezhet maga, azzal, hogy a fél napot elérő töredéknap egész munkanapnak számít [Mt. 122. § (1)-(2) bek.]. A szabadság ütemezésével kapcsolatos munkáltatói igényeket csak úgy lehet szabályzatba foglalni, hogy míg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.
Kapcsolódó címkék:    

Vasárnapi pótlék és alkalmi munka

Kérdés: A Munkaügyi Levelek 193. számában megjelent 3827. számú kérdésre írt cikkhez szeretnék egy gondolatot fűzni. Álláspontom szerint, ha az Mt. 203. §-a alapján alkalmi foglalkoztatott esetén nem alkalmazható – többek között – a törvény 101. §-a, akkor a 140. §-ban található törvényhelyi hivatkozás sem értelmezhető, azaz az alkalmi foglalkoztatott nem jogosult vasárnapi pótlékra, függetlenül attól, hogy milyen munkakörben kerül sor a foglalkoztatására.
Részlet a válaszából: […] ...foglalkoztatás esetén a bérpótlékokra vonatkozó szabályok alkalmazandóak, ám a vasárnapra történő munkaidő-beosztásról szóló Mt. 101. §-a nem (Mt. 201-203. §). Ezért az alkalmi munkásnak is akkor jár vasárnapi pótlék, ha a vasárnapi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Kiegyenlítő nap és díjazása

Kérdés: Munkaidőkeret alkalmazása esetén előfordulhat olyan eset, hogy a munkavállaló adott héten a heti pihenőnapjain kívül további napokon sem végez munkát, mert a munkáltató nem osztja be munkavégzésre. Az ilyen napok a köznyelvben "kiegyenlítő napnak" vagy "szabadnapnak" minősülnek. Jár-e, és ha igen, milyen díjazás ezekre a napokra? Hogyan vezethetők le az ilyen napokra irányadó szabályok az Mt. rendelkezéseiből?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidőért járó pótlék szabályaira tekintettel. Ha viszont ennél magasabb összegű munkabérben részesült, a többletet az előlegnyújtásból eredő szabályok szerint a munkáltató levonhatja a munkabérből. Ezt a korrekciót a következő bérkifizetésnél kell elvégezni.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.
Kapcsolódó címkék:      

Jogellenes munkavállalói munkaviszony-megszüntetés – a lehetséges jogkövetkezmények

Kérdés: Mi a munkavállaló általi jogviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezménye?
Részlet a válaszából: […] ...kell foglalni a felmondását és az azonnali hatályú felmondását. A munkavállaló a próbaidő alatti azonnali hatályú megszüntetést [Mt. 79. § (1) bek. a) pont] és a határozatlan idejű munkaviszony felmondását nem köteles indokolni [Mt. 67. § (1) bek.], elegendő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Azonnali hatályú felmondás – a munkáltató felmondása után

Kérdés: A munkavállaló határozatlan idejű munkaviszonyát átszervezésre hivatkozva felmondtuk, majd a munkavállaló a felmondási idő alatt azonnali hatályú felmondással élt, melyet azzal indokolt, hogy megítélése szerint nem volt jogszerű a felmondásunk, ezzel lényeges kötelezettségszegést követtünk el. Természetesen nem ismertük el jogszerűnek a munkavállalói megszüntetést, most pert indított ellenünk az azonnali hatályú felmondással kapcsolatos követelése érvényesítése érdekében (végkielégítés, felmentési időre járó távolléti díj). Igaza van a munkavállalónak?
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltatói felmondás jogszerűségét vitatja – a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeinek érvényesítése iránt nyújthat be keresetet a bíróságon, ezzel orvosolva a jogsértést. A munkáltatói intézkedés jogszerűségét vagy jogellenességét a...ában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Munkakörtől eltérő feladat ellátása – utasításra vagy szerződés/kinevezés módosítással

Kérdés: Az Mt. alapján a közalkalmazottat a munkáltató egyoldalú döntéssel egy éven belül 44 beosztás szerinti napra a kinevezésétől eltérő munkakörben jogosult foglalkoztatni. Jelen esetben "átirányításról" lenne szó. Ha lejár a 44 beosztás szerinti munkanap, van-e lehetőség rá, hogy közös megegyezéssel az átirányítást a felek meghosszabbítsák, esetleg a veszélyhelyzet idejére?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. – közalkalmazotti jogviszony tekintetében is alkalmazandó – 53. §-a értelmében a munkáltató jogosult a közalkalmazottat átmenetileg a kinevezéstől eltérő munkakörben, munkahelyen vagy más munkáltatónál foglalkoztatni. Az e szabály alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Munkaadói mentesülés a kárfelelősség alól – a munkavállaló kizárólagos és elháríthatatlan magatartása

Kérdés: Munkavállalónk közúti balesetet szenvedett, és súlyosan megsérült, mikor egy szabályosan közlekedő, megkülönböztető jelzést használó tűzoltóval ütközött a céges autóval, munkaidőben. A rendőrségi vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a munkavállalónk szabálytalanul közlekedett, és kizárólag ő volt a felelős a balesetért. Ilyen esetben munkáltatóként felelünk-e a munkavállalót ért károkért?
Részlet a válaszából: […] ...körülmény bekövetkezését elkerülje, vagy a kárt elhárítsa, vagy– a kárt kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta [Mt. 166. § (1)-(2) bek.].Amennyiben megállapításra került az, hogy a kérdésben leírt közlekedési baleset kizárólag...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.
1
3
4
5
171