Szakképzési munkaszerződés

Kérdés:

Az Szkt. 90. §-ának (1) bekezdése értelmében a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy a szakirányú oktatást megelőzően a duális képzőhellyel szakképzési előszerződést köthet. Az Szkt. 82. §-a rögzíti, hogy az adott képzőközpont vagy gazdálkodó szervezet duális képzőhelyként nyilvántartásba veendő. Jól értjük, hogy előszerződés megkötésére is már csak a nyilvántartásba vett gazdálkodó szervezet jogosult, hiszen az a nyilvántartásba vétellel fog duális képzőhelynek minősülni? Az Szkt. 83. §-ának (1) bekezdése alapján a szakképzési munkaszerződéssel a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy és a duális képzőhely között munkaviszony jön létre, míg az (5) bekezdés alapján a szakképzési munkaszerződésre az Mt.-nek a munkaszerződésre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. Ebből az is következik, hogy a szakképzési munkaszerződésben fel kellene tüntetni a munkakört is? Ez azért is fontos, mert a kereskedelmi és iparkamarák honlapján elérhető szakképzési munkaszerződés mintákban nem szerepel a munkakör.

Részlet a válaszából: […] ...munkaviszonyban azoknak a feladatoknak az átfogó megnevezése, amelyek tekintetében a munkavállaló a munkavégzésre köteles, és amelyeket a munkaköri leírás részletez. A 12/2020. Korm. rendelet 250. §-ának (1) bekezdése sorolja fel, hogy a szakképzési munkaszerződésben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 27.

Polgármester – társadalmi megbízatásban

Kérdés:

A Kttv. 225/K. §-ának (5) bekezdése szerint a társadalmi megbízatású polgármester nem jogosult jubileumi jutalomra, napidíjra, valamint az egyéb juttatásokra. Ezenfelül további szabályozás nincs. Jogosult-e szabadságra, illetve szükséges-e részére valamilyen feladatköri vagy munkaköri leírás, illetve a munkaidő meghatározása?

Részlet a válaszából: […] ...így például a munkajogviszonyhoz vagy a közszolgálati jogviszonyhoz kapcsolódik.Megítélésünk szerint külön feladatköri, munkaköri leírást a társadalmi megbízatású polgármester részére nem kell adni, egyfelől ugyanis a Kttv. 225/L. §-ának (1)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 17.

Munkaköri leírás aláírására jogosult vezető

Kérdés: A munkaköri leírás aláírására ki jogosult a munkáltató részéről? A cégbíróságon bejegyzett munkáltatói jogok gyakorlására jogosult személy, vagy esetleg cégen belüli "kisebb" vezető is?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató képviseletében jognyilatkozat tételére a munkáltatói jogkör gyakorlója jogosult [Mt. 20. § (1) bek.], ennek megfelelően a munkaköri leírást is a munkáltatói jogkör gyakorlására feljogosított személy jogosult kiadni, illetve aláírni. Mivel a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 20.

Munkaköri leírás – feladatok listája

Kérdés: Mik a munkaköri leírás kötelező elemei? Elegendő-e, ha a munkakör megnevezése és a feladatok szerepelnek benne, valamint az, hogy ki felé tartozik a munkavállaló beszámolási kötelezettséggel?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. nem említi kifejezetten a munkaköri leírás fogalmát, ugyanakkor az annak tartalmilag megfelelő jogintézményt szabályozza: a munkáltató legkésőbb a munkaviszony kezdetétől számított tizenöt napon belül írásban tájékoztatja a munkavállalót a munkakörbe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 29.

Szakmunkástanulói évek és a besorolás

Kérdés: Köztisztviselői és közalkalmazotti jogviszony vonatkozásában is szükségünk lenne arra az információra, hogy egy kertészeti szakmunkásképző és szakközépiskola beszámítható-e a besorolásnál, ha a Budapest Főváros Kormányhivatala a nyugdíjbiztosítási hatósági nyilvántartásának kivonatmellékletében feltüntette azt a biztosítási jogviszonyok között? Jogviszony megnevezése: szakmunkástanuló. Az illető csak ennek az iskolának az elvégzése után kezdett el dolgozni. A mi intézményünkben mezőőrként és közterület-felügyelőként dolgozik.
Részlet a válaszából: […] ...munkakörök betöltéséhez szükséges iskolai végzettséget, szakképesítést a munkakört alapító munkáltató határozza meg, a munkaköri leírásban szereplő feladatok által megkövetelt ismeretek, képességek mérlegelése alapján. Tehát a 77/1993. Korm. rendelet 2...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 17.

Munkaidő-változás és a munkaköri leírás

Kérdés: Kötelező-e a munkaidő változása esetén a munkaköri leírást is módosítani, ha az tartalmazza a munkaidőt?
Részlet a válaszából: […] ...a) pontja értelmében a munkáltatónak a napi munkaidőről külön tájékoztatást is kell biztosítania a munkavállaló részére, így ha a munkaköri leírásnak nevezett dokumentum tartalmazta a napi munkaidőt, abban is módosítani kell a megváltozott napi munkaidőt.Ha azonban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 17.

Laboratóriumi asszisztens besorolása a közegészségügyben – az egyenlő bér elve

Kérdés: Ügyfelem általános laboratóriumi asszisztensként végzett és szerzett szakképesítést 1988-ban. Ezt megelőzően egészségügyi szakközépiskolában érettségizett. 34 éve dolgozik laboratóriumi asszisztens munkakörben (FEOR: 3321), az Eszjtv. hatálya alá tartozó egészségügyi szolgáltatónál. Végzettsége, képzettsége alapján "D" fizetési osztályba sorolta be a munkáltató, munkaköre, kompetenciája, feladatai megegyeznek azon munkavállalókéval, akik gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztensi végzettséget (OKJ 54-725-04) szereztek, és kerülnek ugyanazon munkáltatónál foglalkoztatásra. Ezen OKJ-s végzettség ugyanakkor "E" fizetési osztályba tartozik. Ügyfelem többször kérte a munkáltatóját, hogy azonos bérben részesítse, mint az OKJ-s képzésben részt vetteket, de elutasítást kapott. Megfelelő-e a "D" fizetési osztályba besorolás és a FEOR: 3321 (Általános egészségügyi asszisztens) meghatározása, figyelemmel a hatályos jogszabályi környezetre? Az egyenlő bér elve szempontjából a sajátos szempontokat az Mt. 12. §-a részletezi: a munka egyenlő értékének megállapításánál különösen az elvégzett munka természetét, minőségét, mennyiségét, a munkakörülményeket, a szükséges szakképzettséget, fizikai vagy szellemi erőfeszítést, tapasztalatot, felelősséget, a munkaerőpiaci viszonyokat kell figyelembe venni. Az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület (EBTT) 384/2/2008. TT. sz. állásfoglalása szerint még akkor is megállapítható két munka egyenlő értéke, ha eltérő a munkakör, illetve a munkaköri leírás, de a két munka a törvényben felsorolt szempontok alapján egyenlő értékűnek tekinthető. Az EBTT az egyenlőértékűség vizsgálatánál tehát a ténylegesen végzett munkatevékenységet tekinti elsődlegesnek, álláspontja szerint, ha ebben a tekintetben az összehasonlíthatóság megáll, akkor olyan szempontok, mint például a munkavállalók közötti szakképzettség, tapasztalat szempontjából fennálló különbségek, másodlagosak – kivéve, ha ezeknek tényleges kihatása van az elvégzett munka minőségére, mennyiségére. Mint azt a fentiekben említettem, ügyfelem tevékenysége, felelőssége, a munka természete, a munkakörülmények teljesen megegyeznek az OKJ-s képzésben részt vett dolgozókéval, de míg ők "E" osztályba kerültek besorolásra, addig az ügyfelem átsorolási, illetve béremelési kérelme elutasításra került.
Részlet a válaszából: […] Az egészségügyi szakdolgozó fizetési fokozatát a munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettsége, szakképzettsége és az egészségügyi szolgálati jogviszonyban töltött ideje alapján kell megállapítani [Eszjtv. 8. § (8) bek.]. A fizetési osztályokba soroláshoz a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 26.

Helyettesítési díj – a kezdőnap

Kérdés: Polgármesteri hivatalban a dolgozó munkakörébe nem tartozó feladatot lát el. A munkaügyes kolléga szerint a Kttv. 52. §-ának (6) bekezdése alapján nem jár helyettesítési díj, csak 30 nap után. Felhívtam a figyelmét, hogy nem munkaköri kötelezettsége a feladat ellátása, de ragaszkodik hozzá, hogy csak 30 nap után jár a helyettesítési díj.
Részlet a válaszából: […] ...hogy a köztisztviselő az eredeti munkakörét is ellássa a munkakörébe nem tartozó feladatok végzése mellett. A köztisztviselő munkaköri leírása alapján lehet eldönteni, hogy egy adott helyettesítés munkaköri kötelezettség-e. A munkaköri leírás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 8.

Előadó-művészet – a számlázás kérdőjelei

Kérdés: Önkormányzati tulajdonú kulturális szolgáltató költségvetési szerv munkavállalóival összefüggésben két kérdés vetődött fel. Az intézmény előadó-művészeti szervezetet alapító okirata szerint munkavállalói az Mt. hatálya alá tartoznak. Az érintett munkavállaló munkaköre kórustag, és ehhez kapcsolódóan szólóéneklésre – mint művészeti tevékenységre – számlát nyújtana be a munkáltatója felé. Köthet-e vele polgári jogi szerződést az intézmény vezetője erre a tevékenységre eseti jelleggel? A másik munkavállaló művészeti menedzser munkakörben van, és az intézmény kórusfellépései során konferálási feladatokat látna el, és számlázna rendezvényszervezési és kommunikációs tevékenységről. Jogszerű megoldás-e, ha a fenti tevékenységek nem kerültek felsorolásba a munkaköri leírásukban, azonban a tevékenység jellegéből adódóan az intézményvezető utasításai szerint járnak el abban a feladatkörben, amelyre a számla szól? Egyáltalán számlázhatnak-e a munkáltatójuk felé?
Részlet a válaszából: […] Megítélésünk szerint ugyanazon felek között egy már fennálló munkaviszony mellett nem létesíthető munkavégzésre irányuló jogviszony abban az esetben, ha az annak keretei között ellátott tevékenység azonos, vagy lényegét tekintve ugyanannak a munkakörnek az ellátására...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Közalkalmazottból munkavállaló – a vezetői pozíció

Kérdés: A településünk kulturális intézményében új pályázatot szükséges kiírnunk az intézményvezető munkakörre. Eddig a Kjt. 83/A. §-ának (1) bekezdése alapján a kinevezés és a felmentés a képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozott, az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolta. A közalkalmazotti jogviszonyok átalakultak munkaviszonnyá, és a Kjt. hatálya alól a közalkalmazottak átkerültek az Mt. hatálya alá. Ki gyakorolja az átalakulást követően a kinevezési jogkört, valamint az egyéb munkáltatói jogokat, és ezeket melyik jogszabály határozza meg? A Kjt. 23. §-ának (1) bekezdése alapján a közalkalmazott a kinevezés szerinti munkaköre mellett látja el a magasabb vezetői feladatokat, ezért a kinevezése határozatlan idejű kinevezés, viszont a Kjt. 23. §-ának (3) bekezdése szerint a magasabb vezetői megbízás határozott időre, legfeljebb öt évre szól. Ez a rendelkezés továbbra is érvényes a kulturális intézményvezetőre, vagy létesíthető a munkavállalóval határozott idejű munkaszerződés a vezetői megbízás idejére?
Részlet a válaszából: […] ...felett ki gyakorolja a kinevezési jogkört, valamint az egyéb munkáltatói jogokat, a rendelkezésre álló információk és a munkaszerződés (munkaköri leírás) ismerete nélkül nem lehetséges minden kétséget kizáróan állást foglalni. A Mötv. ugyanakkor az a jogszabály,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 23.
1
2
3
6