2 cikk rendezése:
1. cikk / 2 Órabérben – az elszámolás szaldója
Kérdés: Hogyan kell értelmezni a gyakorlatban azt a helyzetet, amikor a négy-, illetve hathavi munkaidőkeretben foglalkoztatott órabéres munkavállaló aláírta az Mt. 156. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti "eltérő megállapodást", amely szerint havi átalány helyett csak a ténylegesen teljesített óraszámok után kap munkabért? A munkáltatónak ebben az esetben is kötelező beosztani, illetve ledolgoztatni az összes beosztható óraszámot a munkaidőkeret végéig, és csupán a ténylegesen kifizetett munkabér összege fog havonta ingadozni, de a munkaidőkeret zárásakor, függetlenül a beosztott munkaidő mértékétől, a munkavállaló összességében ugyanannyi munkabért kap, mint az a munkavállaló, aki nem írta alá az eltérő megállapodást, azaz aki havi átalányban részesült? Vagy arról van szó, hogy ilyen esetben a munkáltató az "eltérő megállapodás" alapján mentesül a teljes foglalkoztatási kötelezettség és az esetlegesen felmerülő állásidő megfizetése alól? Szélsőséges esetben (például megrendelés hiánya miatt) megtehető az is (joggal való visszaélés megállapítása nélkül), hogy a munkáltató egy adott hónapban egyáltalán nem osztana be munkaidőt, és ezért a munkavállaló abban a hónapban nem kapna munkabért?
2. cikk / 2 Diákmunka – ha a szolgáltatás fogadója nem foglalkoztat tovább
Kérdés: Adatfeldolgozó tevékenységre diákmunkásokat alkalmazunk, akiket diákszövetkezet küld ki hozzánk. A diákok a szövetkezettel állnak munkaviszonyban, nem velünk. Egyikük a munkavégzés során olyan módon járt el, hogy közöltük a diákszövetkezettel, nem kívánjuk őt tovább foglalkoztatni. Erre beperelt minket, a diákszövetkezettel egyetemben, és egyenlő bánásmód megsértésére hivatkozva továbbfoglalkoztatását kérte, és kártérítési követeléssel állt elő. A perben nekünk kellene bizonyítani, hogy nem különböztettük meg hátrányosan. Mi úgy véljük, ehhez a perhez nincs közünk. Milyen jogi védekezéssel élhetünk?