5 cikk rendezése:
1. cikk / 5 Munkaviszony-megszüntetés – az elmaradt elszámolásból keletkezett kár
Kérdés: Munkaviszonyban álltam egy kft.-vel 2016. július 19-ig. Augusztus elején elhelyezkedtem egy másik cégnél, de kilépéskor nem kaptam papírokat. A bejelentéskor az új munkahelyen kérték az OEP-könyvet és az igazolást a munkaviszony megszűnéséről. Kerestem a volt munkaadómat, de eredménytelenül. Az új munkáltatóm munkaügyi osztályának azonban sikerült elérnie. A régi munkáltatóm ígéretet tett, hogy postázza a papírokat tértivevénnyel, hogy hamarabb megkapjam, és tudják utalni a fizetésemet. A telefonos beszélgetés után nyolc nappal érkeztek meg a papírok, de ekkor már szeptember 17-e volt. Aláírás közben vettem észre, hogy az igazolás a munkaviszony megszűnéséről hiányzik, de ennek ellenére az egész borítékot elküldtem a munkaügynek. Két nap múlva ők is tájékoztattak, hogy hiányzik a papír. Jeleztem a régi munkáltatómnak, de annyit reagált, hogy mindent elküldtek. Ezután írtam neki, hogy én sem és a munkaügy sem találta, kértem, hogy postázza el a saját példányukat, hogy be tudjam mutatni a munkaügyön. Válaszában megírta, hogy szól a könyvelőnek, hogy küldje el. Sajnos azóta sem kaptam meg. Mit tehetek ebben az esetben? Ráadásul a fentiek mellett több szabálytalanság is volt: 8 órás bejelentéssel 16 órát, illetve heti 6 napot dolgoztam, és ez összesen több volt, mint heti 40 óra, továbbá az utolsó 1-1,5 hónapot szabadnap nélkül dolgoztam végig, mert emberhiány volt. A fentieken túl, mikor a munkáltatómnak már csak egy boltja maradt, a 8 órás munkaviszonyomat 4 órásra módosította, amiről semmilyen papírt, szerződésmódosítást nem kaptam, nem írtam alá, de így is napi 16 órát dolgoztam. Ráadásul a vasárnapi boltzár idején is mi dolgoztunk a boltban, nem a tulajdonos vagy a családja. Hova fordulhatok ezzel a problémával?
2. cikk / 5 Tanulmányi szerződés alapján teljesítendő támogatás
Kérdés: Felekezetünk az egyházi személyek utánpótlását, nevelését a magánszeméllyel megkötött munkaszerződéssel, valamint annak mellékletét képező tanulmányi szerződéssel kívánja megoldani. A munkaszerződésben a munkabér összegét a minimálbér vagy a garantált bérminimum összegével kell meghatározni? A munkabér számfejtése mely igazolt, fizetett távollét jogcímén történne? A nettó munkabér összegének kifizetése kötelező-e, vagy betudható a képzés költségébe? A munkaszerződésben kötelező-e teljes munkaidőben történő foglalkoztatás kikötése? A tanulmányok folytatására külföldön kerül sor, kérdés, hogy a munkabér mellett kiküldetési költséget, napidíjat is kell-e téríteni?
3. cikk / 5 Tanulmányi szerződés és munkáltatói kötelezés
Kérdés: A törvény szerint nem köthető tanulmányi szerződés a tanulmányok elvégzésére, ha a munkáltató kötelezte a munkavállalót. A munkáltatói kötelezés kategóriájába tartozik-e, ha a munkavállaló munkaszerződésében vállalja, hogy a képesítési előírás alól kapott felmentésért cserébe a munkakör betöltéséhez szükséges szakképesítést egy éven belül megszerzi? Köthető-e ezzel a dolgozóval tanulmányi szerződés?
4. cikk / 5 Egyenlő bér elve – saját munkavállaló és az iskolaszövetkezeti diák esetében
Kérdés: Sérül-e az egyenlő munkáért egyenlő bér elve az alábbi esetben? Egy kiskereskedelmi hálózatnál, szakképesítést nem igénylő munkakör ugyanazon feladatait párhuzamosan több munkavállaló is ellátja. A munkavállalók között saját alkalmazottak és iskolaszövetkezeteken keresztül foglalkoztatott nappali tagozatos diák hallgatók is megtalálhatók. A munkáltató különbséget tehet-e a saját alkalmazottak órabére, illetve az iskolaszövetkezeten keresztül foglalkoztatottak órabére között? Jelen esetben eltérő (nem homogén) munkavállalói csoportokról beszélhetünk? Amennyiben igen, ez alapot ad a munkabérben való különbségtételre?
5. cikk / 5 Azonnali hatályú felmondás – a munkaviszony megszűnésének időpontja
Kérdés: Raktáros munkakörben dolgozó munkavállalónkat azonnali hatályú felmondással elküldtük, mert ittas állapotban jelent meg a munkahelyén. A munkavállaló átvette a felmondást, de mint raktárosnak leltárral kellett volna átadnia a raktárt. Sajnos ezzel nem lettek kész a munkaviszony megszűnésének felmondásban közölt időpontjáig. Utólag módosíthatom-e a munkaviszony megszűnésének napját?