13 cikk rendezése:
1. cikk / 13 Közalkalmazott felmentési idejének számítása
Kérdés: Közalkalmazottunk nyugdíjba vonulása miatt szükségessé vált a felmentési idejének megállapítása, amely a korábbi munkáltató intézkedése miatt sajnos nem egyértelmű számomra. A rendelkezésre álló dokumentumokból megállapítható, hogy közalkalmazotti jogviszonya az előző munkáltatónál 2001. január 31. napjával szűnt meg azzal az indokkal, hogy a munkahelye szervezeti változás következtében megszűnt. Részére akkor a felmentési időt hatvan nap és három hónapban állapították meg, azaz 2000. szeptember 1-jétől 2001. január 31-ig a felmentési idejét töltötte azzal, hogy a teljes időtartamra felmentették a munkavégzés alól. Közalkalmazottunk az akkori munkáltatótól hathavi átlagkeresetének megfelelő összegű végkielégítésben is részesült. Úgy nyilatkozott, hogy a felmentési időre járó illetményét és a végkielégítés összegét az akkori munkáltatója kifizette részére. Ugyanakkor intézményünknél 2000. szeptember 1-jétől közalkalmazotti jogviszonyt létesített, tehát a fent leírtak szerint 2000. szeptember 1-jétől 2001. január 31-ig kettős jogviszonyban állt. Ebben az esetben a közalkalmazottunk mennyi felmentési időre lesz jogosult? Ha a folyamatos közalkalmazotti jogviszonyt nézzük, akkor nyolc hónap, ha csak az intézményünknél eltöltött időt vesszük figyelembe, hat hónap felmentési időre jogosult. Esetleg a maximálisan igénybe vehető nyolc hónapból levonhatjuk-e a korábban már "igénybe vett" öt hónapot, és most csak három hónap felmentési időt állapíthatunk meg?
2. cikk / 13 Végkielégítésre való jogosultság – ami a közalkalmazotti jogviszony tekintetében változott
Kérdés: Tudnának-e segíteni abban, hogy 1999 óta változott-e a közalkalmazottak végkielégítésének számolása?
3. cikk / 13 Betegség alatti felmentés
Kérdés: 1966. február 13-tól dolgozom az egyik egyetem atomfizikai tanszékén, 2000. április 4-től már mint nyugdíjas, teljes munkaidőben és változatlan munkakörben. 2011. december 15-én kórházba kerültem, súlyos műtéten estem át, és csak 2012. február 23-án jöttem ki. 2012. évi 15 nap betegszabadságomat letöltöttem, jelenleg is táppénz nélküli keresőképtelen vagyok (amit a háziorvos igazol). Ha a közalkalmazotti jogviszonyomat a betegségem miatt a munkáltató megszünteti, jár-e részemre felmentési idő és valamiféle anyagi juttatás?
4. cikk / 13 Felmentésre tekintettel kapott juttatások visszafizetése
Kérdés: Létszámleépítésre hivatkozva 36 éves közalkalmazotti jogviszonyomat megszüntették. Munkaügyi bírósághoz fordultam rendeltetésellenes joggyakorlás miatt. Ha visszahelyeznek az állásomba, megtarthatom-e a végkielégítést és a felmentési időre járó átlagkeresetemet? Milyen követeléseim lehetnek?
5. cikk / 13 Csoportos létszámcsökkentés létszámhatára
Kérdés: A Ktv. 17/B. § (2) bekezdése alapján a tájékoztatási kötelezettség feltétele, hogy a felmentéssel érintett köztisztviselők létszáma 30 napon belül 20 főnél kevesebb köztisztviselő foglalkoztatása esetén legalább 5 fő, 20-nál több és 100-nál kevesebb köztisztviselő foglalkoztatása esetén pedig legalább 10 fő legyen. Kereken 20 fő (közszolgálati jogviszonyban álló + munkaviszonyban álló) foglalkoztatásánál hogyan kell eljárni?
6. cikk / 13 Vezetői megbízás munkáltatói jogutódlás esetén
Kérdés: Közterület-felügyelet mint önálló költségvetési szerv jogutódlással megszűnik. Jogutódja a polgármesteri hivatal. Kérdésünk, hogy az intézményvezető esetében (köztisztviselő) vissza kell-e vonni a vezetői megbízást, vagy a vezetői megbízás az intézmény megszűnésével megszűnik? Van-e munkakör-felajánlási kötelezettség?
7. cikk / 13 Vezetői megbízás visszavonása és az illetmény
Kérdés: A Ktv. 31. § (9) bekezdése alapján, ha a köztisztviselő vezetői megbízás visszavonása után a felajánlott állást elutasítja, ebben az esetben a vezetői megbízás visszavonását közszolgálati jogviszonyból történő felmentésnek kell tekinteni, és a felmentési idő kezdete a vezetői megbízás visszavonásának napja. A munkakör jegyzőkönyvi átadás-átvételét követően a köztisztviselőt – ahogyan a törvény előírja – munkavégzési kötelezettsége alól mentesítjük, a mentesítés idejére átlagkeresetre jogosult. Kérdésünk: a vezetői megbízás visszavonása és a munkakör jegyzőkönyvi átadás-átvétele közötti időszakban jogosult-e a vezetői illetményre? A vezetői illetmény alapja-e a végkielégítésnek?
8. cikk / 13 Munkavégzés alóli mentesítés a munkavállaló felmondása esetén
Kérdés: Egy alkalmazottunk 2011. szeptember 4-i keltezéssel 35 napos felmondási idővel (mely szeptember hó 5-től október hó 9-ig tart) "október 9-ére" rendes felmondással felmondott. Kérte, hogy a felmondási idő egészére vagy egy részére mérlegelésünk szerint mentsük fel a munkavégzés alól. Cégünk szeptember 30-ig foglalkoztatná, ez lenne a kilépés dátuma. Munkavállalónk ezt nem fogadja el. Szeretne felmentést a munkavégzés alól, de a bérét szeretné megkapni október 9-ig. Törvény szerint megszüntethetem-e a munkaviszonyát szeptember 30-án, ha már nincs szükségem a munkájára? A munkavállaló szerint neki jár a felmentési bér, a felmondási idő alatt, arra tekintettel, hogy október 9-ére mondott fel. Tudomásom szerint viszont a munkavállalói felmondásnál nincs munkavégzés alóli felmentési idő, vagy végigdolgozza a felmondási időt, vagy ha kérésére felmentem a munkavégzés alól, akkor a munkaviszonya is megszűnik.
9. cikk / 13 Közalkalmazotti jogviszony időtartama – a felmentési idő beszámítása
Kérdés: Intézményünkben az egyik tanító munkakörben 7 éve foglalkoztatott személy közalkalmazotti jogviszonyát felmentéssel megszüntettük, és a felmentési idő teljes tartamára mentesítettük a munkavégzés alól. Ennek megfelelően el is számoltunk vele, és megfizettünk részére az utolsó munkában töltött napon többek között 2 havi átlagkeresetnek megfelelő összegű végkielégítést. A tanítónő azonban keresetet indított intézményünk ellen, mert szerinte összesen 3 havi átlagkeresetnek megfelelő összegű végkielégítés illeti meg, mivel a felmentési idő lejártakor már 8 éve állt fenn a jogviszonya. Megalapozott a közalkalmazott velünk szemben benyújtott keresete?
10. cikk / 13 Közalkalmazotti jogviszony – azonnali hatályú felszámolás
Kérdés: Sajnos most észleltük, hogy az intézményünknél foglalkoztatott közalkalmazottak egy része nem rendelkezik a munkaköre ellátásához előírt, 257/2000. Korm. rendeletben foglalt szakképesítéssel, illetve szakképzettséggel. Mit tehetünk ilyen esetben?