7 cikk rendezése:
1. cikk / 7 Konkurencia a munkahely falai között
Kérdés: Egyik ügyfelünk közlése nyomán kiderült, hogy a határozatlan idejű munkaviszonyban álló munkavállalónk a saját hasznára kezdett el dolgozni, azaz az ügyfél megkeresését – ahelyett, hogy továbbította volna – elfogadta, és a cégünk által biztosított számítógépen, valamint szoftverek segítségével önállóan elkezdte teljesíteni a "megrendelést". Utánanéztünk, és kiderült, hogy ezt a tevékenységét folyamatosan, napi rendszerességgel folytatja. Úgy gondoljuk, hogy ezért indokolt lenne felmondani a munkaviszonyát, de nem akarunk végkielégítést fizetni neki. Mikor járunk el jogszerűen, illetve hogyan járunk a legjobban?
2. cikk / 7 Engedélyezett távollét engedély nélküli meghosszabbítása
Kérdés: Határozatlan idejű munkaviszonyban álló művezető munkakörben foglalkoztatott munkavállalónk személyes ügyei intézése miatt egy órával későbbi munkakezdés engedélyezését kérte, de az engedélyezett idő leteltével nem ment be a munkahelyére, és a telefonját is kikapcsolta, így felettesei nem tudták elérni sem. Aznap csak több mint 3 órás késéssel vette fel a munkát, ezáltal veszélyeztette a munkáltató által ellátandó feladatok megfelelő ellátását. Utóbb nem tudta megmagyarázni a távollétének indokát. Élhetünk-e ebben az esetben Önök szerint azonnali hatályú felmondással?
3. cikk / 7 Tanulmányi szerződés és munkáltatói kötelezés
Kérdés: A törvény szerint nem köthető tanulmányi szerződés a tanulmányok elvégzésére, ha a munkáltató kötelezte a munkavállalót. A munkáltatói kötelezés kategóriájába tartozik-e, ha a munkavállaló munkaszerződésében vállalja, hogy a képesítési előírás alól kapott felmentésért cserébe a munkakör betöltéséhez szükséges szakképesítést egy éven belül megszerzi? Köthető-e ezzel a dolgozóval tanulmányi szerződés?
4. cikk / 7 Munkavállalói azonnali hatályú felmondás – indokolás és határidő
Kérdés: Asszisztens vagyok egy kisvállalkozásnál. Az elmúlt három hónapban azt tapasztaltam, hogy minden hónapban késett a munkáltatóm a fizetésem kiadásával. Először csak egy hetet, a következő hónapokban már több mint két hetet. Emellett folyamatosan túlóráznom is kell, de mindig arra utasítanak, hogy a nyilvántartásban úgy írjam be, mintha napi nyolc órát dolgoznék. Mit tehetek ebben az esetben? Fel tudok-e mondani ezen okok miatt úgy, hogy valamilyen módon megkapjam az engem illető végkielégítést, hiszen már hét éve a cégnél dolgozom? Ha igen, akkor vonatkozik-e rám valamilyen határidő?
5. cikk / 7 Szabadságvesztés büntetés – mint munkaviszony-megszüntetési ok
Kérdés: A társaságunk egyik alkalmazottja szabadságvesztés kiszabása miatt pár hónapra börtönbe vonult. Ilyen esetben az alkalmazottunk munkaviszonyát meg kell-e szüntetni, vagy elegendő csak szüneteltetni?
6. cikk / 7 Határidő és időtartam számítása – eltérő szabályok
Kérdés: Egyik munkavállalónkkal nem voltunk megelégedve. A szerződésében három hónap próbaidőt kötöttünk ki. A próbaidő 2014. szeptember 27-én, szombaton telt le. Mivel előző nap a munkavállaló nem jött be dolgozni, mi postán feladtuk neki a próbaidő alatti azonnali hatályú felmondást, melyet a következő hétfőn kézhez is vett. Most azonban azzal keresett meg a munkavállaló, hogy jogellenes volt a felmondásunk, mivel a próbaidő letelte után mondtunk fel neki, és ezért bírósághoz is fog fordulni. Megalapozott lehet a követelése, hiszen mi még a próbaidő alatt feladtuk neki a nyilatkozatunkat?
7. cikk / 7 Határidő és időtartam
Kérdés: Mi a különbség a határidő és az időtartam között? Mit ért az új Mt. azon, hogy a "naptár az irányadó" a határidőnek nem minősülő időtartam számítására?