4 cikk rendezése:
1. cikk / 4 Munkavállalói azonnali hatályú felmondás egyoldalú munkaszerződés-módosítás miatt
Kérdés: Két hete a munkáltatóm kijelentette, hogy gazdasági ügyintéző helyett pénztárosra kívánja módosítani a munkakörömet, egyúttal az alapbéremet is visszavenné 15 százalékkal. Mindez számomra komoly visszalépést jelentene, ezért nem fogadtam el a módosítást. Mivel a munkáltatóijogkör-gyakorlóm ragaszkodott a módosításhoz, kénytelen voltam azonnali hatályú felmondással megszüntetni a munkaviszonyomat, hiszen a pénztárba osztottak be már előtte való héten is, mely számomra elfogadhatatlan lett volna. Most a munkáltató vezetője azt mondta, hogy a munkaviszonyt csak a felmondási idő letöltése mellett szüntethettem volna meg, és megtagadta a végkielégítés és a felmentési időre járó távolléti díjam kifizetését. Mit tehetnék?
2. cikk / 4 Munkavállalói lehetőségek szervezeti átalakítás esetén
Kérdés: A cégvezetéstől kapott hivatalos tájékoztatás szerint, részlegünket legkésőbb január 1-jével jelentősen átszervezik. Ez nemcsak a munkakörök változását jelenti, de egyesek új irodába költöznek, és – ami a legfontosabb – a munkabérek is módosulnának. A munkáltató a mostani havi alapbérek helyett mozgóbérre térne át. Így rosszabb teljesítmény esetén a havi keresetünk a mostanihoz képest 30%-kal is csökkenhetne. Milyen lehetőségeink vannak ebben a helyzetben? Mi történik, ha a munkavállaló nem fogadja el ezeket az új feltételeket? A kollektív szerződésünk szerint átszervezések esetén a felmondás előtt a munkavállalónak másik álláshelyet kell felajánlani. Csökken-e a végkielégítés, ha a felajánlott pozíciót valamiért nem fogadják el?
3. cikk / 4 Fizetés nélküli szabadság utáni munkaviszony-megszüntetés
Kérdés: Munkavállalónk tíz éve lépett be hozzánk. Nemsokára gyermekei születtek, akik közül az egyik beteg is volt, tehát szülési szabadság, gyermek gondozása és ápolása címén kapott fizetés nélküli szabadság mellett közeli hozzátartozója ápolása címén is fizetés nélküli szabadságban részesült. Ténylegesen csak másfél hónapot dolgozott nálunk. Most lejártak a fizetés nélküli szabadságai, megállapítottuk a részére járó szabadságot. A kihagyás miatt nem kívánjuk őt tovább alkalmazni, hiszen tényleges foglalkoztatására szinte nem is került sor. Hogyan járjunk el a munkaviszony megszüntetésénél, illetve a távolléti díj számításánál?
4. cikk / 4 Közös megegyezés és mentesítés a munkavégzés alól
Kérdés: Cégünk leépítések előtt áll. A nyugdíjkorhatárt pár éven belül betöltő kollégáink számára nem annyira a végkielégítés a fontos, mint hogy minél hosszabban fennálljon még a munkaviszonyuk, és így szolgálati időt szerezzenek. Lehet olyan megoldás részükre, hogy közös megegyezéssel szüntetjük meg a munkaviszonyt, azzal, hogy a munkavégzés alól hosszabb időre mentesítjük őket? Ez alatt az időszak alatt pedig havonta kapják a munkabérüket. Például, 3 hónap felmondási idő és 5 hónap végkielégítés helyett a közös megegyezéses munkaviszony megszűnésének napja 8 hónap múlva következne be. Van ennek törvényi akadálya? Lehetséges, hogy a munkavállalót e 8 hónap alatt visszahívjuk dolgozni, ha mégis lenne újra feladat? Ilyenkor persze kitolódna a megszűnés időpontja.