35 cikk rendezése:
1. cikk / 35 Azonnali hatályú felmondás – a munkáltató felmondása után
Kérdés: A munkavállaló határozatlan idejű munkaviszonyát átszervezésre hivatkozva felmondtuk, majd a munkavállaló a felmondási idő alatt azonnali hatályú felmondással élt, melyet azzal indokolt, hogy megítélése szerint nem volt jogszerű a felmondásunk, ezzel lényeges kötelezettségszegést követtünk el. Természetesen nem ismertük el jogszerűnek a munkavállalói megszüntetést, most pert indított ellenünk az azonnali hatályú felmondással kapcsolatos követelése érvényesítése érdekében (végkielégítés, felmentési időre járó távolléti díj). Igaza van a munkavállalónak?
2. cikk / 35 Szabadságra való jogosultság és a kiadás – ha felmondtak
Kérdés: Helyesen jártunk-e el munkavállalónk bérszámfejtése kapcsán, ha 2018. július 25-étől 2019. szeptember 22-ig fizetés nélküli szabadságon volt második gyermekével (a fizetés nélküli szabadság megszűnését írásban, határidőben bejelentette), és így 2019. szeptember 23-tól október 25-éig bezárólag 22 munkanap előző évi, illetve két nap tárgyévi szabadságot kiadtunk? A munkavállaló 1987-ben született, és összesen két tizenhat éven aluli gyermeke van. 2018-ban szülési szabadságon volt február 7. és július 24. között. 2018. évi szabadságából (23 munkanap [alapszabadság + életkor szerinti pótszabadság], valamint négy nap pótszabadság két gyermek után) öt napot kiadtunk még 2018. év elején, a szülési szabadságot megelőzően. Munkaviszonyát felmondással 2019. október 25-én, a szabadság utolsó napján, 45 napos felmondási idővel megszüntettük. Munkaviszonyának kezdete 2014. január 27. A felmondási időt 2019. október 26-án indítottunk, ami december 9-én járt le. A felmondási idő teljes tartamára a munkáltató a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót felmentette. A munkavállaló részére kéthavi végkielégítést kifizettünk. Helyesen számfejtettük-e így a járandóságot december 9-éig járó munkanapokra, illetve járt volna-e még szabadságra jutó távolléti díj a fizetés nélküli szabadság megszűnését követően a felmondási idő lejártáig, azaz 2019. szeptember 23-tól december 9-ig?
3. cikk / 35 Alapítvánnyal fennálló munkaviszony felmondása az öregségi nyugdíjra tekintettel
Kérdés: Öregségi nyugdíjba menetelnél az alapítvány munkáltató esetében milyen jogszabály irányadó például a felmentési időre stb.? Alapítványnál dolgozom tizennégy éve, összesen negyvenhat évem van mint szakápoló.
4. cikk / 35 Táppénz-hozzájárulás fizetése a munkáltató megszűnése esetén
Kérdés: Megszűnik a cégünk, ezért mindenkinek felmondunk. Az egyik munkavállaló keresőképtelen, kórházban van. A megszűnés esetében is legfeljebb egy évig a táppénz egyharmadát kell fizetnie a munkáltatónak, és a felmondási idő csak ezután kezdődik, vagy ezt ilyenkor másképp kell számítani?
5. cikk / 35 Felmentési időre járó távolléti díj kiszámítása
Kérdés: Munkavállalói felmondás esetén hogyan kell kiszámítani a felmentési időre járó munkanapok számát? Egy munkavállalónk felmondási ideje 2018. november 14-én jár le, a munkáltató november 1-jétől november 14-ig felmentette a munkavégzési kötelezettség alól. November 1. munkaszüneti nap, november 2. áthelyezett pihenőnap, november 10. áthelyezett munkanap. November 1-jétől november 14-ig a felmentési időre járó bér számításánál tíz vagy kilenc munkanapra kell számolni a munkabért? Jár-e ebben az esetben a munkaszüneti napra is bér, tehát egynapi alapbérnek megfelelő összeg?
6. cikk / 35 Munkavállalói azonnali hatályú felmondás egyoldalú munkaszerződés-módosítás miatt
Kérdés: Két hete a munkáltatóm kijelentette, hogy gazdasági ügyintéző helyett pénztárosra kívánja módosítani a munkakörömet, egyúttal az alapbéremet is visszavenné 15 százalékkal. Mindez számomra komoly visszalépést jelentene, ezért nem fogadtam el a módosítást. Mivel a munkáltatóijogkör-gyakorlóm ragaszkodott a módosításhoz, kénytelen voltam azonnali hatályú felmondással megszüntetni a munkaviszonyomat, hiszen a pénztárba osztottak be már előtte való héten is, mely számomra elfogadhatatlan lett volna. Most a munkáltató vezetője azt mondta, hogy a munkaviszonyt csak a felmondási idő letöltése mellett szüntethettem volna meg, és megtagadta a végkielégítés és a felmentési időre járó távolléti díjam kifizetését. Mit tehetnék?
7. cikk / 35 Szabadság a felmondási idő alatt
Kérdés: Ha a munkavállalónk júniusban felmondott, és kérte, hogy adjuk ki neki a szabadságát a felmondási idő alatt, köteles vagyok-e ezt teljesíteni? Megtehetjük-e azt, hogy nem adjuk ki neki, viszont mentesítjük a munkavégzési kötelezettsége alól, majd a munkaviszony megszűnésével kifizetjük részére az időarányosan igénybe nem vett szabadságát?
8. cikk / 35 Felmondás rokkantsági ellátásban részesülő munkavállalónak
Kérdés: Cégünk által alkalmazott, és 2016. november 18. napjától rokkantsági ellátásban részesül (rokkantsági foka 50%) egy fizikai állományba tartozó dolgozónk. Munkaszerződésének módosítását kezdeményeztük, mivel nem akarjuk csak heti 20 órában foglalkoztatni a jelenlegi órabére megtartása mellett. Amennyiben nem fogadja el ezen ajánlatunkat, a részünkről történő munkaviszony-felmondás esetén jár-e neki a rendes felmondás szerinti felmentési idő és végkielégítés?
9. cikk / 35 Felmentési idő és végkielégítés nyugdíjazás esetén
Kérdés: A munkavállaló 2017 júliusában menne nyugdíjba. Kötelező-e biztosítani a leendő nyugdíjas részére a felmentési időt, vagy amennyiben az utolsó napig is dolgozna, akkor a munkáltatónak meg kell-e váltani azt, hasonlóan a szabadságmegváltáshoz? Ha a felek a munkaviszonyt közös megegyezéssel szüntetik meg, és a munkavállaló a munkaviszony megszűnésének napjáig dolgozik, azaz nem mentesül a munkavégzés alól, akkor a leendő nyugdíjasnak jár-e végkielégítés?
10. cikk / 35 Főállás és a mellékállás megszüntetése
Kérdés: A másodállás megszűnése, illetve megszüntetése esetében – ideértve a felmondási idő és a végkielégítés szabályait is – ugyanazok a rendelkezések vonatkoznak a munkáltatóra, mint a főállásnál?