30 cikk rendezése:
21. cikk / 30 Vezető határozott idejű munkaviszonyának megszüntetése munkáltatói felmondással
Kérdés: A munkavállalót vállalatunk cégvezetőként, munkaviszony keretében foglalkoztatja. Határozott idejű munkaszerződése van, amely 2015. augusztus 31-én jár le. Mi azonban munkáltatói felmondással meg akarjuk szüntetni a munkaviszonyát még a határozott idő lejárta előtt. Az illető vezető állású munkavállalónak minősül, hiszen ő a cég első számú vezetője. Ebben az esetben a még hátralévő határozott időre járó munkabérére is jogosult lesz felmondás esetén a munkavállaló?
22. cikk / 30 Okirat-hamisítás – mint az azonnali hatályú felmondás indoka
Kérdés: Az asszisztens kolléganő nem talált néhány fontos szerződést. Néhány nappal később átadta nekünk a keresett iratokat, azonban a felhasználásuk során megállapítottuk, hogy bár tartalmilag megfelelnek a keresett szerződéseknek, és látszólag a mi aláírásunkkal vannak ellátva, az aláírások ténylegesen nem tőlünk származnak. Mikor felelősségre vontuk, bevallotta, hogy nem találta meg az iratokat, ezért "pótolta", vagyis "ismét előállította" azokat. Mivel a kolléga gyakorlatilag meghamisította a szerződéseket, a továbbiakban nem tudunk megbízni benne. A magatartása megalapozná-e az azonnali hatályú felmondást?
23. cikk / 30 Azonnali hatályú felmondás – a kétszeres alkalmazás tilalma
Kérdés: Sok munkavállalót foglalkoztató cég vagyunk, és a tevékenységünk jellegéből adódóan nagyon nagy nálunk a fluktuáció. A nyár folyamán egy alkalommal sajnos csak szóban közöltük egyik munkavállalónkkal, hogy azonnali hatállyal megválunk tőle. Ez a munkavállaló most pert indított jogellenes munkaviszony-megszüntetésre hivatkozva. Tudjuk-e esetleg orvosolni a korábbi mulasztást, ha mostani dátummal kiküldjük neki az indokolt, írásbeli azonnali hatályú felmondást?
24. cikk / 30 Munkavállalói azonnali hatályú felmondás – indokolás és határidő
Kérdés: Asszisztens vagyok egy kisvállalkozásnál. Az elmúlt három hónapban azt tapasztaltam, hogy minden hónapban késett a munkáltatóm a fizetésem kiadásával. Először csak egy hetet, a következő hónapokban már több mint két hetet. Emellett folyamatosan túlóráznom is kell, de mindig arra utasítanak, hogy a nyilvántartásban úgy írjam be, mintha napi nyolc órát dolgoznék. Mit tehetek ebben az esetben? Fel tudok-e mondani ezen okok miatt úgy, hogy valamilyen módon megkapjam az engem illető végkielégítést, hiszen már hét éve a cégnél dolgozom? Ha igen, akkor vonatkozik-e rám valamilyen határidő?
25. cikk / 30 Munkavállalói felmondás szabályai a munkáltató személyében bekövetkező változás esetén
Kérdés: A munkáltatóm rovarirtó forgalmazással foglalkozott. Múlt hónapban azonban arról tájékoztatott, hogy a készletet eladta egy másik cégnek, aki folytatni fogja a tevékenységét. Az új cég átvette az összes munkavállalót is. Mindannyian ugyanazt csináljuk, mint korábban, szerencsére az ügyfélkör is megmaradt. A munkavégzés helye azonban megváltozott, az új telephely 30 km-rel messzebb van a lakásomtól, és elég rossz a közlekedése. Keresni szeretnék egy új munkahelyet, mert az ingázás miatt alig marad idő a családomra, viszont felmondani nem szeretnék, hiszen már 12 éve fennáll a munkaviszonyom, és elesnék a végkielégítéstől. Van egyéb lehetőségem a munkaviszony megszüntetésére úgy, hogy a végkielégítésemet is megkaphassam?
26. cikk / 30 Szabadságmegváltás – a távolléti díj számítása
Kérdés: A törvény rendelkezik a szabadság kötelező megváltásáról a munkaviszony végén. Ilyenkor milyen esedékesség alapján kell kiszámítani a távolléti díjat, lévén hogy valójában nem távollétről van szó? Munkáltatói felmondás esetén lehetséges, hogy az eltérő esedékesség miatt máshogyan kell számolnunk a felmentési időre járó juttatásnál és máshogy a szabadságmegváltás esetén? Azonnali hatályú felmondás mellett is mindenképpen meg kell váltanom a szabadságot? Az indok egyébként az, hogy igazolatlanul hiányzott több napot is a munkavállaló. Megtehetem-e, hogy az igazolatlan napokból néhányra szabadságot írok ki?
27. cikk / 30 Munkaviszony megszüntetésének lehetőségei
Kérdés: 2008 júliusa óta dolgozom a jelenlegi cégemnél, határozatlan idejű munkaszerződéssel. A munkahelyemen lopás történt, az én öltözőszekrényemből loptak el készpénzt, illetve személyes dolgokat. Egy héttel később tudomásomra jutott, hogy a munkatársaim közül ki volt a tettes, bizonyítékom azonban nincs, és a jegyzőkönyvben sem szerepel a neve. Ennek ellenére jeleztem a vezetőmnek, hogy nem tudok tovább dolgozni nap mint nap olyan emberrel, aki ilyet tesz. Közös megegyezéssel szüntetnénk meg a munkaviszonyomat. A probléma az, hogy van egy tanulmányi szerződésem, és ki kellene fizetnem 300 000 Ft-ot. Kértem, hogy engedjék el, de nem járulnak hozzá. Mit tudok tenni ilyen helyzetben? Alkalmazható részemről a rendkívüli vagy azonnali felmondás? Jár-e részemre végkielégítés?
28. cikk / 30 Munkavállalói azonnali hatályú felmondás és következményei
Kérdés: Mit tegyek, ha a munkáltató nem adja ki a papírjaimat, valamint az elmaradt béremet? Munkavállalói azonnali felmondás esetén milyen juttatások járnak?
29. cikk / 30 Munkavállalói azonnali hatályú felmondás jogkövetkezményei
Kérdés: Munkavállalói rendkívüli felmondással éltem múlt héten. Indokaim az alábbiak voltak: Indokolatlan és jogtalan a hónapról hónapra történő mozgóbér-megvonás (fizetett szabadság miatt, állatelhullás miatt) és a fizetetlen túlóra 3 éven át. Munkaköri leírástól eltérő, több ember munkakörét felölelő feladatok ellátása miatt teljesíthetetlen elvárások voltak velem szemben. Feladatköröm emelése arányában bérem folyamatos csökkenést mutatott. A vezetők olyan határidős feladatokat tűztek ki, melyek teljesítése jelenlegi feladataim mellett, illetve 8 órában nem voltak megvalósíthatók. A munkáltató köteles-e írásban nyilatkozni a felmondásomra, vagy a munkaviszonyom megszüntetésével automatikusan tudomásul veszi azt? Lehetnek-e hátrányos jogkövetkezményei a rendkívüli felmondásomnak? A mozgó bérre milyen szabályok vonatkoznak, megvonhatja azt önkényesen a munkáltató? A munkaszerződésben alapbért, valamint teljesítménybért rögzítettek, az utóbbit a munkáltató határozza meg a termelés százalékához viszonyítva.
30. cikk / 30 Munkaerő-kölcsönzés rugalmassága
Kérdés: Az új Mt. szigorítja a munkaerő-kölcsönzés szabályait. Úgy tudjuk, a kölcsönzött munkavállalóknak is járni fog végkielégítés, és a csoportos létszámcsökkentés során is figyelembe kell őket venni. Kérem, tájékoztassanak arról, hogyan változnak a munkaviszony megszüntetésének szabályai kölcsönzésnél, mert kalkulálni szeretnénk a várható költségeket!